Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Már csak azon folyik a vita a jövendőbeli nemzeti italboltok ügyében, hogy hány százaléknál húzzák meg az alkoholfokhatárt, vagyis milyen töménységű szeszes italok árusítását korlátozzák az erre felszentelt szakboltokra – tudta meg a HVG.
Forrásaink azt is tudni vélték, hogy a borlobbi eredményes küzdelme folytán csak a tömény alkoholos italok és az égetett szeszek kiskereskedelmét kötik majd koncesszióhoz – ahogyan azt korábban a dohánytermékekkel is tették –, így sört és bort másutt is árulhatnak. A vendéglátóhelyekre vonatkozóan pedig jó eséllyel azt a korlátozást vezetik be, hogy csak a meleg ételt is kínáló büfékben és éttermekben lehet alkoholt fogyasztani.
Bár a kormány cáfolta az alkoholkoncesszióról szóló, elsőként idén tavasszal, a hvg.hu-n megjelent hírt, piaci szereplők most a HVG-nek megerősítették, hogy arról már az egyeztetések is elkezdődtek. Elképzelhető, hogy a tavaly kialakított és nagy arányban hatalomközeli nemzeti trafikok előnyt élveznek majd a pályáztatáskor az alkoholárusítási jogért.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Oroszországban fokozatosan erősödik a cenzúra, a folyamat különösen azután gyorsult fel, hogy a hadseregnek 2022-ben nem sikerült három nap alatt leigáznia a szomszédos Ukrajnát. Most viszont szintet léptek Moszkvában, már az internetes böngészésért is bárkit megbüntethetnek.