Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Megszólalt a Miniszterelnökség a Kecskemétre telepített vidékfejlesztési államtitkárság ügyében. Várakozásaik szerint február végére sikerül feltölteni a 110, költözéssel megüresedett státuszt.
Az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárság Kecskemétre költözése nem okoz semmilyen fennakadást a munkavégzésben, a vidékfejlesztési program tervezésében, a véglegesítéshez szükséges rendszeres brüsszeli egyeztetésekben – közölte a Miniszterelnökség szerdán.
Tájékoztatásuk szerint január 5-én, az előzetes terveknek megfelelően megtörtént az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkárság kecskeméti költözése, hangsúlyozták, hogy nincs szó csúszásról.
A munkatársak fele a már Budapesten is dolgozó csapat tagjaként vállalta az ingázást, illetve a költözést, fele része pedig kecskeméti vagy környéki, képzett agrárszakember. Az államtitkárság létszáma jelenleg 65, február végére várhatóan sikerül feltölteni a rendelkezésre álló 110 státuszt – közölte a Miniszterelnökség.
Kurucz Éva kormányszóvivő az új kormány 2014. június 6-ai ülése után beszélt arról, hogy több tárca székhelye vidéki városokba, a Miniszterelnökséghez tartozó vidékfejlesztési államtitkárság pedig Kecskemétre költözhet. Lázár János miniszter néhány nappal később az államtitkárság költöztetéséről azt mondta: véleménye szerint a vidékfejlesztést vidékről kell szervezni és irányítani, ráadásul a kecskeméti helyszín szimbolikus jelentőségű, mert Bács-Kiskun megye hosszú évtizedek óta a munkaigényes mezőgazdasági kultúrák és a vidék fejlődésének jó példája.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.