Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Szépen gyarapszik a pénz az "állami pénzmosodában"

Az én pénzem pénzügyi portál az adóhatóságtól megtudta, hogy a bankok adatszolgáltatása alapján 2014-ben már közel negyvenmilliárd forint "fehéredett" a Stabilitási Megtakarítási Számlákon (SMSZ). Összesen 610 ilyen számlát vezettek a bankok.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Szépen gyarapszik a pénz az

Rendesen gyűlnek a forintok a stabilitási megtakarítási számlákon (SMSZ) – írja Az én pénzem pénzügyi portál. A parlament még 2013 júniusában fogadta el a csak "állami pénzmosodaként" is emlegetett törvényt. A konstrukcióból ugyanakkor még hiányzott a végrehajtási rendelet, így csak tavaly indulhatott el a számlakonstrukció. Az SMSZ lényege az, hogy a magánszemélyek minimum ötmillió forintért nyithatnak ilyen számlát, amelyen magyar állampapírt lehet tartani. Öt év után ez a pénz úgy válik legálissá, hogy semmilyen adót nem kell utána fizetni.

A portál azt írja, hogy már 2014 első negyedévében 74 számlára 6,2 milliárd forint érkezett és az állomány azóta is kúszik szépen felfelé. A lap érdeklődésére elmondták, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) 2015. január 13-ig hat pénzintézet szolgáltatott adatot. Az adatok alapján 2014 utolsó negyedévében az előző negyedévi 155 után 166 SMSZ-t nyitottak, amelyekre összesen közel 8,5 milliárd forintot fizettek be. Az előző évben összesen hét pénzintézet vezetett 610 ilyen típusú számlát. Az összegyűlt pénz (állampapír) pedig 37,877 milliárd forintot tett ki.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.