Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A reklámok megrendelői 2014-ben átlagosan havi 28,4 millió forintot fizettek be, és 29 adózó nyújtott be ezzel kapcsolatos bevallást egy átlagos hónapban – tudta meg a Napi Gazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól. A lap pénteki cikke szerint a reklámokat megrendelők így a tavalyi törtévben egyenként átlagosan havi egymillió forintot utaltak az adóhatóság számlájára.
A reklámadó eredetileg a reklámot közzétevő médiacéget terhelte, de egy módosítás miatt eddig azoknak is fizetniük kellett bizonyos esetekben, akik a hirdetést megrendelték – emlékeztet az újság.
A megrendelőknek tavaly ősszel kellett először bevallást készíteniük arról, hogy nettó reklámköltségük meghaladja-e havi szinten a 2,5 millió forintot (az e feletti részt 20 százalékos adó terheli).
A tavaly augusztusban életbe lépett, reklámadóról szóló törvény értelmében a kötelezettség alól csak az mentesült, aki megkapta a közzétevő nyilatkozatát arról, hogy az adott médiacég befizette a reklámadót a hirdetése után. Aki kért, de nem kapott ilyen igazolást, annak be kellett fizetnie az adót.
A jogszabály januártól úgy változott, hogy a hirdető már akkor is mentesül az adózás alól, ha bizonyítani tudja, hogy kérte a dokumentumot. Erre a megrendelőknek a számla kézhezvételétől számított soron következő hónap huszadik napjáig van lehetőségük – írja az újság.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Hajmeresztő, néhol szürreális történeteket mesélt Kapu Tibor és Cserényi Gyula, az Axiom-4 űrmisszió két magyar kutató űrhajósa a Millenárison szervezett közönségtalálkozón.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.