Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ortodox válságkezeléssel Magyarország elbukott volna Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint. A jegybankelnök szerint három elemből álló program szükséges a válságkezeléshez, a "magyar történet" pedig mostanra már világos kontúrokkal rendelkezik.
Nagy szükségünk van Európa számára egy új narratívára – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a jegybank által szervezett második Lámfalussy konferencián. 2010-ben az új magyar kormánynak egy dilemmával kellett szembenéznie: hogyan kezeljük a válságot. A jegybankelnök szerint voltak hagyományos és nem konvencionális megoldások. Matolcsy szerint már az elején világos volt, ha kizárólag ortodox intézkedéseket viszünk, akkor bukásra vagyunk ítélve. Az MNB elnöke szerint három elemre van szükség a sikeres válságkezeléshez. Az első elem a strukturális reformokat takarja. Abban az időszakban emellett nagy szükség volt új munkahelyekre is, de ez most az EU-ban is igen egyértelmű. Mindeközben ha nem sikerül megtartani a meglévő munkahelyeket, akkor nem juthatunk sehová. A strukturális reformok, új munkahelyek mellett pedig szükséges még a politikai stabilitás is. Enélkül ugyanis Matolcsy szerint nem lehet végigvinni a reformokat. A három egymáshoz kapcsolódó elem képezi az új program pilléreit – fejtette ki.
A jegybankelnök szerint mostanra a "magyar történet" világos kontúrokkal rendelkezik. A számok biztatóak Matolcsy szerint, mindez annak köszönhető, hogy rá voltunk kényszerítve: a saját narratívánkat vigyük. Az Európai Központi Bank (EKB) pedig most elindította új monetáris programjait, így az MNB elnöke szerint eljött az idő, hogy végiggondoljuk, milyen új narratívát lehet megalkotni Európának is.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.