Mérges, mert vasárnap nyitva tartó üzletet lát? Itt bejelentheti!

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) felkészült a vasárnapi korlátozás ellenőrzésére a kereskedelemben – közölte az NFH pénteken.

  • MTI
Mérges, mert vasárnap nyitva tartó üzletet lát? Itt bejelentheti!

A vonatkozó jogszabályok szerint a fogyasztóvédelmi hatóságnak hivatalból és bejelentés alapján is van lehetősége ellenőrzéseket lefolytatni – közölte az NFH.

Hozzátették, hogy a felügyelőségek hivatalból szúrópróbaszerűen, illetve bejelentés alapján ellenőrizhetik, hogy a kereskedők betartják-e a vasárnapi zárva tartásra vonatkozó szabályokat.

A fogyasztóvédelmi hatóság a jogszabályok által meghatározottak, továbbá eddigi gyakorlata szerint fog ellenőrizni, így egyebek között próbavásárlást végez, vagy helyszíni szemlét tart. Az ellenőrzések pontos helyéről előzetesen nem adtak tájékoztatást.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.