Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Bár Ferdinand Piech fb-elnök támadta őt, mégis megerősítették tisztségében a Volkswagen igazgatótanácsának elnökét, azzal a megállapítással, hogy ő a lehető legjobb elnök.
Megerősítették tisztségében a legnagyobb európai autóipari cég, a Volkswagen AG (VW) igazgatótanácsának elnökét, Martin Winterkornt – közölte a társaság pénteken.
A VW felügyelőbizottságának elnöksége "megállapította, hogy Martin Winterkorn a lehető legjobb elnök az igazgatótanács élén" – áll a német sajtó által súlyos vezetési válságként értékelt konfliktus lezárását jelző közleményben, amely szerint a felügyelőbizottság elnöksége javasolja, hogy hosszabbítsák meg Winterkorn szerződését.
A konfliktus, amelyről itt számoltunk be, egy hete kezdődött a Der Spiegel című hírmagazin egy cikkével, amelyben a VW nemzetségfőjének is nevezett Ferdinand Piech, a felügyelőbizottság elnöke azt mondta, hogy "eltávolodott" az eddig pártfogoltjaként számon tartott menedzsertől, és arra törekszik, hogy "megfelelő emberek kerüljenek a felügyelőbizottság és az igazgatótanács élére".
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.