Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A könyvvizsgálók szerint elfogadhatatlan, hogy a brókerbotrányok áldozatainak kártalanításáról szóló törvény alapján akkor is zárolni lehet majd a vagyonukat, ha nem is vettek részt a bűncselekmény elkövetésében és nem is származott vagyonnövekményük abból. A köztársasági elnökhöz fordultak, hogy kérje az alkotmánybíróság véleményét – mondta a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöke a Heti Válasznak.
A könyvvizsgálóknak nincs nyomozati jogkörük, nem hallgathatnak le telefonokat, és azért nem tárhatják fel a visszaéléseket, mert nem ez a feladatuk – erről beszélt Lukács János, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara elnöke a Heti Válasz csütörtökön megjelent számában.
"Egy könyvvizsgáló nem állíthatja azt, hogy őt lehetetlen becsapni, kijátszani, átejteni, hogy a bűnelkövetőket tetten éri, a csalókat leleplezi, a sikkasztást pedig felgöngyölíti, mert nem nyomozó" – mondta. A könyvvizsgálat során még a véletlen hiba feltárásának is nagyobb a valószínűsége, mint a szándékos csalásénak, hiszen az elkövetők éppen arra törekszenek, hogy ezeket gondosan elrejtsék – mondta a lapnak Lukács János.
A könyvvizsgáló a könyvelés helyességét nézi, azt, hogy a könyvelő jól értelmezte-e a számviteli szabályokat, megfelelően értékelte-e a vagyonelemeket és jól számolta-e ki az adókat – magyarázta az elnök.
Nem tudják elfogadni az új törvényt
Lukács János elfogadhatatlannak nevezte, hogy az új törvény alapján akkor is zárolni lehet majd a könyvvizsgálók vagyonát, ha nem is vettek részt a bűncselekmény elkövetésében és nem is származott vagyonnövekményük abból. A kamara ezért fordult a köztársasági elnökhöz, hogy kérje az alkotmánybíróság véleményét a brókerbotrány áldozatainak kártalanítására vonatkozó törvényről.
Az elnök elismerte, hogy a szakmai felelősségbiztosítás jelenlegi ötmillió forintos értékhatára alacsony és legalább 30 millióra kellene emelni, sőt a közérdeklődésre számot tartó cégek könyvvizsgálóinál akár az egymilliárdos értékhatár is elképzelhető. Hozzátette, hogy a biztosító csak akkor fizet, ha a könyvvizsgáló gondatlanságból követ el hibát, szándékos károkozás esetén viszont nem. Megjegyezte, hogy eddig nem volt még példa arra, hogy a könyvvizsgáló helyett a biztosítónak kellett volna helytállnia.
Lukács János az interjúban azt is hangsúlyozta, hogy a kamara 17 éves történetében egyetlen tagjának sem volt még büntetőügye.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.