Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Sok fiatal szeretne hazajönni külföldről – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a köztévé szerda reggeli műsorában. Hozzátette, a Gyere haza, fiatal elnevezésű program szerinte sikeres, ugyanis már közel 600-an regisztráltak, a Facebook-elérések száma pedig elérte a negyvenezret.
Az egy hónapja indult program célja, hogy segítse a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését lakhatási, letelepedési támogatással és megfelelő munkahely biztosításával.
Belföldön mintegy százhatvanezer 25 év alatti fiatal nem tanul és nem dolgozik, az ő munkához jutásukat segítheti, hogy az állam átvállalja az őket foglalkoztató munkaadók bérjárulékainak 70-90 százalékát fél-egy évre – mondta az államtitkár.
Szerinte a legnagyobb gond, ha nincs szakképzettsége a munkát keresőnek. Hozzátette, ezeket a fiatalokat előbb a szakképzésbe kell bevonni, hogy javuljanak elhelyezkedési esélyeik.
Jelenleg könnyen találhatnak munkát a hegesztők, cukrászok, vendéglátósok, de a kamionsofőri állásra is hatezer embert keresnek a cégek országszerte – mondta az államtitkár. Szerinte aki akar tanulni az előbb-utóbb talál munkát, a területi egyenlőtlenségeken pedig segíthet a lakhatási támogatás.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.