Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hiába lett olcsóbb Csehországban a telefonálás, ha a krumpli és a benzin meg annyit drágult, hogy meglehet: az éves prognózis is mehet a levesbe.
Májusban éves szinten 0,7 százalékra gyorsult az infláció Csehországban – közölte a cseh statisztikai hivatal (CSÚ) kedden Prágában. Tavaly október óta ez a legmagasabb éves infláció, miközben az egy hónappal korábbihoz képest a májusi infláció (éves szinten) 0,3 százalékkal ugrott feljebb. A legfőbb gond az, hogy az elemzők éves alacsonyabb inflációt vártak.
A statisztikusok szerint az új inflációs adat mögött az üzemanyagok folytatódó drágulását, valamint a drágább burgonyát, a cigarettát és a megdrágult gyógyfürdő szolgáltatásokat kell elsősorban keresni. Az üzemanyagok drágulása már harmadik hónapja tart, májusban áprilissal összevetve 2,2 százalékkal voltak az árak magasabbak. A burgonya ára 6,1 százalékkal emelkedett, de drágult a péksütemény, a csirkehús, a joghurt és az üdítőital is. A gyógyfürdők májusban 7,8 százalékkal voltak drágábbak, mint májusban. A cigaretták ára éves szinten 9 százalékkal volt magasabb májusban.
A másik oldalon májusban olcsóbbá vált a telefonálás és visszaesett a ruházati cikkek ára is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.