szerző:
hvg.hu

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Vida Ildikó NAV-elnök menesztését készítheti elő azzal a módosító javaslattal, amely a kormányfőtől az NGM vezetőjének adná át a NAV elnökének kinevezési jogát – írta a Népszabadság. A lap szerint Vida Ildikó utóda a korábban általa kirúgott Kovacsics István volt elnökhelyettes lehet.

Saját törvénymódosító javaslatához nyújtott be módosító indítványt Varga Mihály június elsején, amellyel a nemzetgazdasági miniszter lényegében Vida Ildikó NAV-elnök menesztését próbálja meg előkészíteni – közölte a Népszabadság.

A lap szerint a módosítóba rejtett indítvány szerint "a NAV elnökének kinevezési és felmentési jogköre a miniszterelnöktől átkerülne a nemzetgazdasági miniszterhez, illetve a NAV elnökhelyetteseit a jövőben a NAV elnöke a nemzetgazdasági miniszter jóváhagyásával nevezhetné ki, illetve menthetné fel".

A Népszabadság NGM-hez közeli forrásokra hivatkozva azt írta, Varga Mihály "erős ellenszenvvel viseltetik Vida és az ő tevékenysége iránt", a viszonyukat még 2013 végén, az online pénztárgépek körül kirobbant botrány mérgesítette el. A lap szerint meglehet, hogy Vida Ildikó így "mégsem csak" az amerikai megfigyelési ügy miatt kényszerülhet távozni.

©

A beszámoló szerint Varga Mihály Kovacsics István volt NAV-elnökhelyettes visszatérését is előkészítené a módosító javaslattal. Őt korábban Vida Ildikó menesztette, de a nemzetgazdasági miniszter rögtön jövedelmező állást kínált Kovacsicsnak a Magyar Tuzimus Zrt.-nél, ami a bennfentesek szerint egyértelművé tette, nem értett egyet a NAV-elnök döntésével – fogalmazott a Népszabadság.

A lap hozzátette, Varga Mihály saját törvénymódosító javaslatát módosító indítványa házszabályellenes lehet, ugyanis olyan szövegrészekhez nem lehet módosító indítványokat benyújtani, amelyeket az előterjesztő javaslata eredetileg nem érint. A Népszabadság a javaslattal kapcsolatban kereste az NGM-et, de eddig nem kapott választ.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szamárfület mutattak Kósa Lajosnak egy kampányeseményen

Szamárfület mutattak Kósa Lajosnak egy kampányeseményen

Komoly műszaki gond van a biatorbágyi vasútvonalon

Komoly műszaki gond van a biatorbágyi vasútvonalon

Az utolsó pillanatban indult el az új budapesti rádió

Az utolsó pillanatban indult el az új budapesti rádió

Marabu FékNyúz: Az igazság örzője

Marabu FékNyúz: Az igazság örzője

Nagyot bakizott Áder János klímaügyben

Nagyot bakizott Áder János klímaügyben

Havas Henrik-ATV csörte a Hit Gyülekezetéről és a Fideszről

Havas Henrik-ATV csörte a Hit Gyülekezetéről és a Fideszről