EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A Kínai Népi Bank (PBoC) legfrissebb közlése szerint a csütörtöki árfolyam-korrekcióval a piaci helyzethez igazodást szolgáló, s ezért szükségesnek tartott beavatkozást gyakorlatilag befejezettnek tekintik.
Tovább gyengült csütörtökön a kínai nemzeti valuta, miután a kínai jegybank – az árfolyam-megállapítás kedden bevezetett új rendje alapján – az előző naphoz képest 1,11 százalékkal csökkentette a referencia-árfolyamot. Ennek megfelelően egy amerikai dollárért 6,4010 jüant kellett adni a kereskedés kezdetekor, vagyis a kínai valuta az elmúlt három napban 4,66 százalékkal gyengült a dollárhoz képest. Mindez jelentős hatással volt elsősorban Ázsia pénzügyi piacaira.
A központi bank kedden meglepetésszerűen csaknem 2 százalékkal leértékelte a kínai fizetőeszközt, amit szerdán további 1,6 százalékos árfolyamesés követett.
A Kínai Népi Bank (PBoC) legfrissebb közlése szerint a csütörtöki árfolyam-korrekcióval a piaci helyzethez igazodást szolgáló, s ezért szükségesnek tartott beavatkozást gyakorlatilag befejezettnek tekintik.
A bank közleményeiben azt hangsúlyozta, hogy egyszeri, a piachoz alkalmazkodó technikai beavatkozásról volt, illetve van szó. Külföldi szakértők, köztük a Nemzetközi Valutaalap (IMF) illetékesei szintén igyekeztek cáfolni, hogy Peking "árfolyamháborúba" kezdett volna.
A kínai jegybank szerint a jüan erőteljes felértékelődése, illetve ennek az exportra gyakorolt negatív hatása miatt kellett módosítania a középárfolyam-megállapítás eddigi rendszerén. Emlékeztettek rá, hogy júliusban a kínai export 8 százalékkal visszaesett, miközben a jüan középárfolyama fokozatosan eltért a piaci árfolyamtól.
Keddtől tehát – a nemzetközi devizapiacot érintő reformlépésként emlegetett döntés értelmében – a jüan középárfolyamának megállapításakor több szerep jut a pénzpiacokon folyó tényleges mozgásoknak. Ami azt jelenti, hogy folyamatosan figyelembe veszik a bankközi napi záró devizaárfolyamot, a piaci kereslet és kínálat alakulását és más főbb valuták ármozgását.
A PBoC azt hangoztatta, nem engedi meg a jüan "szabadesését", s elegendő eszköz áll a rendelkezésükre a piac stabilitásának megtartásához.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.