Az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) ma közzétette, hogy december 14-től ismét fogad jelentkezőket, akik részt vehetnek az űrhajósképzési programjában. A felhívás szerint a jelentkezéshez amerikai állampolgárnak kell lenni, legalább BSc. szintű természettudományos vagy mérnöki diplomával kell rendelkezni, és 1000 óra repülési tapasztalatot is fel kell tudni mutatni.
A jelentkezők természetesen alapos orvosi vizsgálaton és egyéb teszteken vesznek részt, és a tényleges új asztronautákat várhatóan 2017 közepére választják ki. A hirdetés egyébként a „Journey to Mars” program keretében jelent meg.
A NASA utoljára 2012-ben kezdett űrhajós toborzásba, akkor 6 ezren jelentkeztek.