Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A nemzetgazdasági miniszter nem számít arra, hogy a Fitch Ratings felminősíti Magyarországot pénteken. Varga Mihály az M1-en azt mondta, mivel a Fitch minősítése eleve pozitív kilátású, így érdemi változásra most nem lehet számítani.
Rossz hírt kaphatott Varga Mihály a Fitch Ratingstől. A nemzetközi hitelminősítőnek ma, november 20-án kell jelentést tennie a magyar adósbesorolás hogylétéről, és az érintett kormánynak jellemzően a jelentés publikálása előtt szólnak a végeredményről.
Ennek alapján, ha Varga Mihály ma azt nyilatkozta, hogy nem számít felminősítésre, akkor valószínűleg megsúgták neki, hogy nem lesz. Pedig a kormánypárt nagyon várja már egy ideje, Varga is bizakodott még nemrég, és londoni elemzők is felminősítésre számítottak.
A miniszter szerint ugyanakkor Magyarország gazdasági teljesítménye már önmagában indokolná a minősítések javítását. Felidézte, az elmúlt hónapokban a nagy hitelminősítők a várakozásaikat pozitívra javították, ezzel az ország államadós-minősítése mindenhol pozitív kilátással szerepel. Természetesen jó lenne, ha hitelminősítési változás is történne, "de én most a magam felmérése alapján nem számítok erre" – mondta.
Megjegyezte azt is, Magyarország most is befektetési célpont, az elmúlt hónapokban nagyon sok külföldi beruházás indult el.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az amerikai elnök bejelentette az Egyesült Államok új vámjait.