Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Temesváron nyitja meg első romániai légi bázisát Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair, amely november elsejétől hat nyugat-európai nagyvárosba és Bukarestbe indít járatokat – közölte a Nyugati jelen című napilap. A Wizz Air versenyre kényszerülhet a Ryanair belépésével.
Százmillió dolláros (29 milliárd forint) befektetéssel nyitják meg a temesvári légi bázist, amelyre egy utasszállító gépet helyeznek ki – idézte a beszámoló David O'Brient, az ír légitársaság kereskedelmi igazgatóját.
A temesvári Traian Vuia nemzetközi repülőtérről Berlinbe, Brüsszelbe, Düsseldorfba, Frankfurtba, Londonba és Milánóba, valamint Bukarestbe indítanak járatokat, amelyekre 19,99 eurós bevezető áron kínál jegyeket a társaság.
Dan Iulian Idolu, a temesvári repülőtér igazgatója szerint a Ryanair jelenlétének kedvező hatása lesz a régió gazdasági életére, jelentősen megnöveli a légikikötő utasainak számát és a repülőtér üzleti forgalmát.
A Ryanair az új bázis létesítésével megtöri a román Tarom légitársaság monopóliumát a Temesvár és Bukarest közötti távon, és versenyhelyzetet alakít ki a fapados járatok területén is, amelyet a Wizz Air dominál Romániában.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.