Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Újabb oroszországi beruházásokat hajthat végre a Richter, és magyar cégek építhetik három orosz stadion tetőszerkezetét – mondta Szijjártó Péter Moszkvában, ahol azt is bejelentette, hogy Budapestre jön hamarosan Szergej Lavrov külügyminiszter.
Tavasszal Budapestre látogat Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, június 22-re pedig szintén a magyar fővárosba összehívták a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság ülését – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán magyar újságírókkal a Moszkva melletti Novo-Ogarjovóban, ahol ezt megelőzően Orbán Viktor miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt.
Szijjártó Péter elmondta, az európai politikai fejlemények sajnos nem kedveznek a magyar-orosz kereskedelmi együttműködésnek, viszont a kétoldalú gazdasági együttműködés hamarosan újabb dimenziójába lép, hiszen "a kölcsönös beruházásokat jelentős mértékben megnöveljük".
Konkrétumokat is mondott Szijjártó: újabb beruházásokat hajthat végre a Richter-gyógyszergyár Oroszországban.
A Mollal kapcsolatban – amely eddig megközelítőleg 100 millió dollár beruházást hajtott végre Oroszországban – most arról született megállapodás, hogy a nyugat-szibériai és a Volga-uráli területeken újabb kitermelési, kutatási mezők után néznek – mondta a miniszter.
A szankciók miatt a magyar mezőgazdasági termékek oroszországi exportja jelentős mértékben visszaesett, de "a mezőgazdasági technológiai, gépipari exportunk dinamikusan növekszik" – mondta Szijjártó Péter, jelezve, hogy jelenleg öt orosz megyében zajlik magyar mezőgazdasági technológiai beruházás, gabonatárolók és élelmiszer-ipari feldolgozó létesítmények építése.
Az oroszországi labdarúgó-világbajnokságra készülő három stadion tetőszerkezetének építésében való részvételre kap lehetőséget egy magyar vállalat – mondta Szijjártó, aki beszámolt végül arról a vasúti járműipari megállapodásról, amelynek nyomán jelentős orosz-magyar együttműködés alakulhat ki a harmadik országok piacain a vasúti járműgyártásban.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.