Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Szlovákiai autóipari és elektronikai cégek toboroznak dolgozókat Magyarországon – írta a Világgazdaság, amely szerint ezzel fordult a kocka, néhány éve még ugyanis szlovákiai munkavállalók tömegei ingáztak hazánkba.
Szórólapokon keresnek győri dolgozókat a nagyszombati KIA-gyárba, valamint a Samsung galántai, illetve Nagyszombat melletti üzemébe – írta a VG a Kisalföld információi alapján. A hirdetés szerint az akár 265 ezer forintos fizetés mellett a szállást és a közlekedést ingyen biztosítják, étkezési hozzájárulást is adnak és a szlovák nyelvtudás nem követelmény.
A szórólapok mellett internetes hirdetésekkel is toborozzák a magyar munkavállalókat a szlovákiai cégek, míg évekkel ezelőtt még fordított volt a helyzet. „Viszonylag új trendről van szó, 2015 második felében kezdődött, és az indította el, hogy már Szlovákiában sincs elegendő munkaerő” – mondta a VG-nek Ficza János, a Workania munkaerő-közvetítő PR-menedzsere.
A munkanélküliség nagyon alacsony, a foglalkoztatási szint magas, és a szlovákiai munkavállalók szintén nagy arányban vándorolnak Nyugat-Európába. Magyarország a közelség és a jól képzett, tapasztalt munkavállalók miatt kézenfekvő a munkaerő pótlására. Különösen Pozsony és Nyitra környéke több nagy autóipari beruházást is vonzott az elmúlt években, és 100-200 kilométeres körzetben kiépült egy jelentős beszállítói hálózat is, amely felszívta a helyi képzett és képzetlen munkaerőt.
„Bár nem tudni, hogy a Jaguar új gyáráért folytatott éles versenyben mivel körözte le nemrég Magyarországot Szlovákia, de biztosan nem a rendelkezésre álló képzett munkaerővel” – mondta lapunknak Kilián Csaba, a Magyar Gépjárműipari Szövetség főtitkára. Szerinte a szlovákiai autóipari és elektronikai cégek toborzásának vélhetően elszívó hatása lesz az északnyugat-dunántúli munkaerőpiacra, ahol az alacsony munkanélküliség miatt már szinte csak egymástól tudják átcsábítani a munkavállalókat a cégek.
Nemcsak a fizikai munkásoknak lehet csábító a szlovákiai munka, hanem a mérnökök és a menedzserek számára is. Esetükben sem akadály a szlovák nyelvtudás hiánya, hiszen zömmel angolul folyik a munkahelyi kommunikáció.
Mivel a közeljövőben újabb nagy autógyártó cég érkezik a magyar határhoz körülbelül 60 kilométerre fekvő Nyitrába, ez a tendencia várhatóan erősödni fog. A Jaguar-Land Rover nyitrai üzemében 2018-ban kezdik meg a termelést, de folyamatosan veszik fel és tréningezik az embereket. Így egyre erősebb nyomás nehezedik majd a magyar autóipari cégekre, hogy tovább emeljék az amúgy is a magyar átlag felett lévő béreket.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk, amikor a kárpátaljai várost érő orosz rakétatámadásról következményeiről kérdeztük őket. Munkács él és megy tovább, de ezentúl komolyabban veszi, amikor légoltalmi szirénát hall.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.