Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Tavaly júliusban felmentették a hűtlen kezelés és sikkasztás vádja alól, de másodfokon továbbra is nyitott kérdés, hogy a vádlottak (Kocsis, mint az egykori MVM-vezér, illetve több közvetlen munkatársa, plusz a felesége) egykori munkájuk során előnytelen szerződéseket kötöttek-e, amivel 15 milliárdos vagyoni hátrányt okoztak az állami cégnek vagy sem.
Perbeszédekkel kezdődött meg az MVM-per másodfokú, nyilvános tárgyalása szerdán a Pécsi Ítélőtáblán. Kocsis Istvánt, az MVM Zrt. volt vezetőjét tavaly júniusban mentette fel hűtlen kezelés és sikkasztás vádja alól a Kaposvári Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Sz. András másodrendű vádlottat (az MVM volt főtanácsadóját) viszont bűnösnek találták több vádpontban is, és az ügy nyolcadrendű vádlottjával, K. Istvánnéval együtt, 2-2 évnyi felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki rájuk első fokon. Egy vádlott időközben meghalt, a többi vádlottat felmentették a főként hűtlen kezelésben való bűnsegédként való részvétel vádja alól.
A Kaposvári Törvényszék bírája az ítélet tavaly júniusi indoklásában kitért arra is, hogy akadt ahol bűncselekmény, és akadt ahol bizonyítottság hiányában ejtették a vádat. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség és a vádlottak védői is fellebbeztek.
A Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolt meg korábban több személyt az MVM gazdálkodásával kapcsolatban. A vádpontok között szerepelt magyarországi és szerbiai erőműfejlesztés, magyar energianád program és több tanácsadói szerződés. A vádirat szerint a vádlottak munkájuk során előnytelen szerződéseket kötöttek, 15 milliárd forint vagyoni hátrány okoztak az MVM-nek, amelyből 12 milliárd megtérült.
A Pécsi Ítélőtáblán szerdán az ügyészség és a sértett, az MVM jogi képviselője az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárás lefolytatását indítványozta. Álláspontjuk szerint az elsőfokú ítélet iratellenes, az helytelen következtetéseken alapul. A vádlottak ügyvédei részben az ügyben elmarasztalt vádlottak felmentését, az első fokon felmentett vádlottaknál pedig a törvényszék ítéletének helybenhagyását indítványozták. A tárgyaláson három - az elsőfokú eljárásban felmentett - vádlott jelent meg, mindannyian ártatlanságukat hangsúlyozták az ítélőtábla előtt. A táblabíróságon szerdán nem jelent meg Kocsis István, K. Istvánné, valamint Sz. András sem. Az ügyben május 17-én hirdet ítéletet a Pécsi Ítélőtábla Krémer László vezette tanácsa.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.