Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Nébih Állami Halőri Szolgálata a Szamos folyó déli részén tartott ellenőrzéseket. Az egyik helyszínen egy jogosulatlanul kifogott 50 kilogrammos harcsát engedtek vissza a vízbe a halőrök, több horgászt pedig tiltott horgászmódszer miatt bírságoltak meg az ellenőrök. A lebukott orvhorgászok több tízezres bírságra és a horgászattól való eltiltásra számíthatnak.
A Nébih közleménye szerint a megengedettnél több horgászeszköz használata miatt 4 emberrel szemben kellett intézkedniük a halőröknek a Szamossályi horgásztavon. Közülük 3-nak engedélye sem volt. Tunyogmatolcs térségében szintén engedély nélküli horgászokkal szemben intézkedtek, két esetben pedig tiltott horgászmódszer, az úgynevezett gereblyézés miatt kellett eljárniuk az ellenőröknek.
Szamosangyalos térségében egy halászt ellenőriztek a halőrök, akiről kiderült, engedély nélkül és a bevallott három helyett öt varsával halászott. A rapsic csónakjában egy 6 és egy csaknem 50 kilogrammos, 175 centiméteres harcsát is találtak az ellenőrök. A szakemberek az állatokat visszaengedték a folyóba, a varsákat pedig bizonyítékként lefoglalták.
Egy csengeri étterem az étlapján pontyot és harcsát is kínált, a konyha hűtőiben azonban halat nem találtak az ellenőrök. Előkerült viszont több mint 44 kilogramm fagyasztott, konyhakész felcímkézetlen hal az egység külső "egyéb" raktáraiból. Az igazolatlan eredetű halakat a hatóság lefoglalta és megsemmisíttette.
A Nébih valamennyi jogsértő ellen eljárást indított. Az engedély nélküli horgászatért kiszabható legkisebb bírság 35 ezer forint. Ez a megengedettnél több horgászeszköz használata miatt legalább 10 ezer forinttal emelkedik, emellett az orvhorgászokat minimum 3 hónapra eltiltják a horgászattól.
A tiltott horgászmódszert alkalmazók legalább 100 ezer forint bírságra számíthatnak. Engedély nélküli halászat esetén a bírság 50 ezer forinttól 300 ezer forintig terjedhet.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.