Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön teszi közzé az államháztartás központi alrendszerének idei január-júniusi részletes adatait.
Az NGM idén június végén közölte: az elmúlt több mint 15 év legalacsonyabb államháztartási hiánya volt az idei első öt havi, a központi alrendszer önkormányzatok nélkül 13,2 milliárd forint hiányt könyvelt el, májusban 131,7 milliárd forint többletet ért el.
Az NGM szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékában meghatározott hiánycél – figyelemmel a költségvetési törvény módosítására – továbbra is reális és teljesíthető. Az öthavi hiány a 761,6 milliárd forintos éves előirányzat mindössze 1,7 százalékát tette ki.
Az államháztartás központi alrendszerének 2015. január-júniusi hiánya 823,3 milliárd forint volt. Ezen belül a központi költségvetés 868,1 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 15,0 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 29,8 milliárd forintos többlettel zártak.
A tavaly júniusi deficit 312,2 milliárd forintot tett ki, szemben az előző évi 132 milliárd forintos hiánnyal.
2015 júniusában a parlament 15 milliárd forinttal, 892,4 milliárd forintra megemelte a tavalyi államháztartási deficitet, így az elmúlt évben az első hat havi hiány az egész évre várt deficit 92,3 százaléka volt.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Itt a 7-es számú digitális polgár. Vétel.