Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Valahol lehet népszavazást tartani atomerőművekről.
A svájci választók többsége elutasította vasárnap azt a zöld párti kezdeményezést, amelynek értelmében az alpesi országban működő öt atomreaktorból hármat már a jövő évben bezártak volna - derült ki a témában tartott népszavazás eredményéből. A szavazók 54,23 százaléka voksolt nemmel, míg 45,77 százaléka igennel, s a 26 kantonból 20-ban a nemek tábora volt az erősebb. A részvételi arány 44,8 százalékos volt.
A Japánban földrengés következtében történt fukusimai katasztrófát követően inudlt meg a vita az erőművek bezárásáról, melyről már 2011-ben döntött a kormány, a mostani lépés ennek végrehajtását gyorsította fel. A baloldali pártok által is támogatott javaslat szerint 45 évre korlátozták volna egy reaktor működési idejét. A kezdeményezés megszavazásával 2029-ig teljesen felszámolták volna az országban a nukleáris energiatermelést.
A jelenleg működő öt reaktor az ország áramszükségletének több mint harmadát termeli meg. Az áram további csaknem 60 százaléka vízerőművekből és egy kicsivel több mint 4 százaléka megújuló energiaforrásokból származik a hivatalos statisztikák szerint.
A svájci kormány azt tervezi, hogy az atomerőműveket addig nem kapcsolják le az áramhálózatról, amíg biztonságos működésük garantált, a megújuló energiaforrásokra pedig fokozatosan állnak majd át. A szomszédos Németországban a fukusimai katasztrófa hatására 2022 végéig az összes atomerőművet bezárják.
Tagadják az oroszok, hogy Paksra hoznák a leejtett belorusz reaktortartályt
Tagadta a paksi bővítésért felelős orosz állami Roszatom, hogy egy sérült belorusz reaktortartályt használnának fel a leendő új paksi erőműben. Korábban Jávor Benedek PM-es európai parlamenti képviselő írt arról, hogy Paksra kerülhet a leejtett tartály.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Magyar Péter magára vette.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.