Gondoskodó munkaadó – Adjon-e lakáscélú támogatást a cég a munkavállalóinak?
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
Harry Potter, Micimackó és Isaac Asimov is igénybe vette a panamai Mossack Fonseca ügyvédi iroda cégalapítási szolgáltatását. Persze a két regényhős és az 1992-ben elhunyt amerikai sci-fi szerző nem a maga valójában jelentkezett be, az álnevük mögé bújt gazdag emberek – Asimov például a tudományos-fantasztikus regényekért rajongó Gabriel Pretus tehetős barcelonai ügyvéd volt – kértek olyan postafiók-vállalkozást, amelyben évi akár pár ezer dollárért el tudják rejteni az adóhatóságok elől a pénzüket. A minden idők legnagyobb kiszivárogtatásaként napvilágra került, 11,5 millió dokumentumot tartalmazó úgynevezett Panama-iratokban szereplőknek azonban most főhet a fejük.
Egy magát John Doe-nak – az amerikai rendőri és jogi gyakorlatban az ismeretlen férfi elkövetőt vagy áldozatot hívják így – nevező ember kereste meg tavaly a német Süddeutsche Zeitung napilap oknyomozó újságíróit, és információkat ajánlott nekik offshore-lovagokról. Az irdatlan mennyiségű adat feldolgozásába több tucat ország sajtóérdekeltségét – Magyarországon a Direkt36 portált – és információtechnológiai szakembereket vontak be, és második hete folyik a leleplező iratok nyilvánosságra hozatala. A vagyonukat panamai közvetítéssel különböző adóparadicsomokba menekítők között politikusok, hírességek és a nagyközönség számára ismeretlen üzletemberek egyaránt vannak, ám a botrány egyelőre csak a korruptnak éppenséggel nem ismert Izland miniszterelnökét sodorta el (HVG, 2016. április 9.).
Marabu
A Panama-iratok nyilvánosságra kerülése a felháborodott kommentárok szerint végleg lerántotta a leplet arról, hogy a világ vagyonos 1 százaléka hogyan játssza ki ugyanazokat a törvényeket, amelyek betartását az általa befolyásolt politikusokon keresztül a többi 99 százaléktól követeli. A különböző adóparadicsomokban eldugott pénzekről korábban is kerültek ki információk – amik hozzájárultak a legendás svájci banktitok lazulásához –, ám a Mossack Fonseca szervereiről megszerzett adatok rajzolják fel az eddigi legpontosabb térképet arról, hogyan és hová kell utaztatni az elrejteni kívánt összegeket. A postafiókcégek alapításától a legmegfelelőbb helyen nyitott számlákon keresztül a tisztára mosott pénz hasznosításáig minden kiolvasható a szerződésekből és elektronikus levelezésből, ahogy az is, hogy a leleplezéstől való félelem miként követelt meg egyre bonyolultabb konstrukciókat.
| Furcsa pár |
Van egy tényfeltáró újságíró, aki őszintén, prekoncepciók nélkül kutatja az igazságot. Vajon a magánszféra sérülése egyenlő-e egy emberi jog elvesztésével? Két téma, amiről regényt készül írni a 63 éves Ramón Fonseca, aki már két művével is elnyerte Panama legismertebb irodalmi kitüntetését, a Ricardo Miró-díjat. A jó tollú szerzőt azonban nem ezek az írásai tették világhírűvé, hanem ugyancsak általa jegyzett társasági szerződések, cégalapító okiratok és elektronikus levelek. Az sem véletlen, hogy éppen ez a két téma ihlette meg: a szabadidejében szépirodalmi kalandozással foglalkozó Fonseca az egyik névadó partnere annak a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodának, amely a múlt héten kirobbant offshore-botrány középpontjában áll. Míg Fonseca még a világméretűvé duzzadt skandalum után is szívesen nyilatkozik, társa, a 68 éves Jürgen Mossack kerüli a nyilvánosságot. Korábban is úgy ismerték, mint aki szívesebben és igazi német alapossággal viszi az iroda napi ügyeit. Mossack 1948-ban, a bajorországi Fürthben született. Apja, Erhard fiatalon a Hitlerjugend tagja volt, később a Waffen-SS soraiban harcolt, de fiának csak annyit árult el, hogy megfordult a szovjet fronton. A második világháború végén amerikai hadifogságba esett, majd az 1960-as évek elején Panamába vándorolt ki, ahol felajánlotta szolgálatait az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségnek (CIA). A múltjáról mást nem tudni, az offshore-botrány felderítésében központi szerepet játszó Süddeutsche Zeitung német napilap megírta, hogy a német szövetségi titkosszolgálat megtagadta az Erhard Mossackra vonatkozó iratok kiadását. Az ifjabb Mossack Panamavárosban jogot tanult, majd 1975–1977 között Londonban dolgozott, s Panamába visszatérve alapította meg az ügyvédi irodáját. A 19 ezer Twitter-követője számára önmagát jogászként, íróként és álmodozóként jellemző Fonseca is Panamavárosban szerzett jogi diplomát, majd a London School of Economics közgazdasági egyetemet is elvégezte. Bár fiatalkorában még az is megfordult a fejében, hogy papnak áll, az ENSZ alkalmazottjaként Genfben kötött ki. Visszaemlékezése szerint, nemzetközi jogászok körében, itt figyelt fel az offshore cégek alapítása jelentette üzletre, és Panamába hazatérve bele is vágott. A közép-amerikai ország az 1980-as években, Manuel Noriega tábornok katonai diktatúrája idején erősítette meg pozícióját a világ egyik offshore-központjaként, ahol ügyvédi irodák sora kínálta szolgáltatásait a pénzek elrejtésére alkalmas postafiókcégek alapítására és működésének adminisztrálására. Mossack és Fonseca 1986-ban egyesítette erőit, és vált a piac egyik legfontosabb szereplőjévé. A botrány nyomán Fonseca azt állítja, nekik semmi közük ahhoz, ha az általuk szakmányban létrehozott cégecskéket piszkos célokra használták. Munkájukat az autókereskedőkéhez hasonlítja, akik nem lehetnek felelősek azért, ha valaki az eladott gépkocsival balesetet okoz vagy ha az autó bűnözők birtokába kerül. Az ügyvédi iroda szolgáltatása ugyanakkor teljes körű volt, gyakran előfordult, hogy a postafiókcég névleges ügyvezetőjeként Fonseca apósát szerepeltették. A Mossack Fonseca a világ 44 országában tart fenn képviseletet, és összesen mintegy félezer embert foglalkoztat, s a leleplezés során legalább 214 ezer cég alapítását kötötték hozzá. Jelen van minden adóparadicsomban, elsősorban a Brit Virgin-szigeteket szereti, de működik a Bahamákon, Cipruson, Hongkongban, Luxemburgban, a svájci Zug kantonban, valamint az USA Florida, Nevada és Wyoming szövetségi államaiban is. Az 1990-es évek közepén az iroda kizárólagos jogot nyert az offshore cégalapításra a csendes-óceáni Niue szigetén is. Az Új-Zélandtól 2400 kilométerre északkeletre lévő, 260 négyzetkilométeres és 1200 fős mikroállamban négy év alatt hatezer fiókcéget jegyeztek be. Mivel a gyanú szerint több közülük kelet-európai maffiózók és latin-amerikai drogkartellek tulajdonában volt, Niue nemzetközi nyomásra 2001-ben kiszállt az offshore-üzletből. Mossack és Fonseca csinos vagyonra tett szert. Magángépen röpködnek, Panamaváros előkelő negyedében laknak, és luxusnyaralójuk is van. A magát reneszánsz embernek tartó Fonseca a politikába is beleártotta magát. Az ezredforduló után már a centrista Néppárt (PP) felső köreiben mozgott, s amikor a 2014-es elnökválasztást a párt vezetője, Juan Carlos Varela nyerte, az új államfő tanácsadója lett. Bizalmi posztjáról idén februárban kényszerült lemondani, amikor a Mossack Fonsecát egyik kliensén keresztül az egyre terebélyesedő brazil korrupciós botrányhoz kötötték. A washingtoni székhelyű Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) már 2013-ban kiszivárogtatta 130 ezer offshore számla részleteit, és akkor a Mossack Fonseca azzal nyugtatta ügyfeleit, hogy az ő adatbázisát világszínvonalú titkosítási algoritmussal védik, papíralapú dokumentációjuk pedig egy panamavárosi raktárban 24 órás szigorú őrizet alatt áll. Maga Fonseca most külső hackertámadásra gyanakszik, mert kikerült az iroda teljes adatállománya: a 2,6 terabájtot kitevő 11,5 millió dokumentum által felölelt időszak Jürgen Mossack irodájának 1977-es indulásával kezdődik. |
Az adófizetéstől menekülés egyidős az adó kivetésével. Svájcban 1934-ben már egyenesen bűncselekménnyé nyilvánították a banki adatok kiadását. Monaco a jövedelemadó 1869-es eltörlésével vált adóparadicsommá, az egykori brit birodalom peremvidékein pedig csak úgy sorakoznak az offshore-központok. Az Európa közelségét kedvelőknek a La Manche csatornában Guernsey és Jersey, az Ír-tengerben Man szigete, a távolság nagyobb anonimitását preferálóknak pedig ott van a brit jogrend és bürokrácia minden előnyét élvező Bermuda, a Kajmán-szigetek és a Brit Virgin-szigetek. Utóbbi három előkelő helyen szerepelt a Mossack Fonseca által létrehozott postafiókcégek névleges központjainak listáján is. Hongkong a Kínának történt 1997-es visszaadásáig volt igazán virágzó offshore-központ. Szerepét az ázsiai térségben egyre inkább átveszi a szintén kiváló pénzügyi infrastruktúrát és megnyerő titokzatosságot kínáló Dubai és Szingapúr, az egzotikumot pedig a piacra belépéssel próbálkozó kis csendes-óceáni szigetek jelentik. Megkezdődött a specializálódás is, Bermuda például a biztosítótársaságok, a Kajmán-szigetek a befektetési alapok kedvelt központjává vált. De az előbbi a Google, az utóbbi pedig a Facebook bevételkeringőjének is a végállomása.
A vagyon külföldre menekítése évtizedekig – némi túlzással – gazdag emberek hobbijaként szolgált. A vállalatok az 1980-as évektől, a globalizáció kiterjedésével léptek be nagy számban az offshore-központok ügyfelei közé. A Panama-iratok kapcsán is azt hozzák fel a megoldás védelmezői, hogy az adóparadicsomok leegyszerűsítik azoknak a multinacionális nagyvállalatoknak a dolgát, amelyeknek tevékenységük során száznál is több ország ugyanennyi adótörvényével kell megküzdeniük. Ez méltánylandó érvnek hangzott mindaddig, amíg a Mossack Fonseca dokumentumaiból is megismert, postafiókcégeket rétegesen egymásra építő, a bevételt transzferárak képzésével, szabadalmak és szerzői jogok értéken felüli megfizetésével a minimális vagy semmilyen adót ki nem vető offshore-központokba irányító hálózat uralkodóvá nem vált. Ugyanebben a folyamatban visszájára fordultak a kettős adóztatást elkerülő államközi egyezmények is, amelyek az adóparadicsomok bevonásával inkább a sehol nem adóztatás látszatszerződéseivé lényegültek át.
Az izlandi miniszterelnök ellen tüntetők. Figyelmeztető jelek
AFP
Az offshore pénzügyi központokban – a jövedelmi egyenlőtlenségek bírálatáról A tőke a 21. században címmel könyvet író francia Thomas Piketty tanítványának számító – Gabriel Zucman amerikai közgazdász becslése szerint a világ összvagyonának 8,7 százaléka, 7600 milliárd dollár rejtőzik. A homályt pedig az jellemzi, hogy vannak 20 ezermilliárdos saccolások is. Zucman A nemzetek rejtett gazdagsága címen – ez is egy szójáték egy közgazdasági alapmű, az Adam Smith jegyezte A nemzetek gazdagsága címével – könyvet is írt az adóparadicsomokról. Ő úgy véli, az azokba utalt pénz évi 200 milliárd dollárral csökkenti a globális adóbevételt. Ebből – számolja tovább – 35 milliárd az amerikai büdzséből hiányzik, 78 milliárd pedig az európai költségvetésekből.
| Magyar offshore-határozó |
Az az offshore, ami az ellenfelemnek van! – a magyar politikai életben ez a szabály. Könnyen lehet, hogy ezt a hozzáállást mostanában Veres János szocialista expénzügyminiszternek is meg kell tapasztalnia, mert vezérigazgatója egy új cégnek, a nyírbátori Pilatus Technology Zrt.-nek, amelynek tulajdonosa – mint a hvg.hu elsőként megírta – Svájc Zug kantonjában van bejegyezve. Ez az alpesi ország adóparadicsoma, általában az offshore cégek hazájaként emlegetik, ahonnan ráadásul nem könnyű adatokat sem szerezni a cégekről. A Pilatusról is csak annyi biztos eddig, hogy a Pilatus Technology AG az egyedüli részvényese. Ez egy 2015. karácsonykor, 100 ezer svájci frankos tőkével bejegyzett cég, aminek ottani képviselője helyi, de a magyar cégalapításkor Veres felesége, Dobolyi Alexandra írt alá a svájci részvénytársaság nevében. Ő korábban az MSZP európai parlamenti képviselője, majd Veres közeli munkatársa volt. A cégnév alapján akár az is hihető, hogy a svájci Pilatus Aircraft repülőgépgyár áll a Veres-féle vállalkozás mögött, onnan azonban azt válaszolták a HVG kérdésére, hogy számukra ismeretlen a magyar gépgyárcég.  Boldvai László Bánkuti András A köznyelvben offshore-ként emlegetett cégek „alapesetben” nem illegálisak. Nem is az a legnagyobb baj velük, hogy adót lehet megspórolni a segítségükkel, hanem az, hogy a tulajdonosi hátterük, üzleti tevékenységük sokszor homályos vagy egyenesen felderíthetetlen. Nemcsak az adót, de a rivaldafényt is kerülik, így a felkapott offshore-paradicsomok listája időnként (és üzletáganként) változik. Ciprusnak, Liechtensteinnek vagy a brit koronabirtok Man szigetnek a hírneve mára megkopott, feljövőben van Gibraltár, Luxemburg vagy Zug kanton. Európán kívül pedig számtalan verzió van, nemcsak törpe szigetországok, de az USA Delaware állama is. Bizonyos szempontból minden ország offshore ország, ez csak nézőpont és adókulcs kérdése. A jogdíjak kapcsán ez mondható Magyarországról is (HVG, 2016. március 26.). A Panama-papírok értéke ezért viszonylagos, nem tudni ugyanis, hogy melyik érintett cég mögött van illegális pénzáramlás. A magyar politikai életben eddig csak Boldvai Lászlón, az MSZP volt pénztárnokán, Nógrád megyei elnökén ütöttek sebet a kiszivárgott dokumentumok. Ő elismerte, hogy a médiában megjelentek „teljes mértékben fedik a valóságot” (vagyis a feleségének volt szamoai cége), vállalja a vizsgálatokat, és felfüggesztette a párttagságát. A szocialisták megpróbálták kihozni a kínos helyzetből azt, amit lehet. Gyorsan kijelentették, hogy olyan szabályra van szükség, ami „egyszer s mindenkorra világossá teszi, hogy nem lehet offshore cégeken keresztül eltüntetni az adóköteles jövedelmet”. Tóbiás József pártelnök közölte, az MSZP javaslatot tesz a zéró toleranciára: egyetlen cég se kaphasson állami vagy uniós forrásokból, amíg bármilyen mértékű offshore háttere van. A kormányoldal megúszta eddig egy, belső köreiből már kikopott kecskeméti exképviselővel, Horváth Zsolttal. Orbán Viktor miniszterelnök ki is jelentette a közrádióban, hogy kabinetjének tagjai tiszták, „mindannyiuk rendszeresen leadja vagyonbevallását, fel sem merült, hogy bármelyikük is érintett lehet”. Meglehet, de az önbevallás nem a legjobb bizonyíték, számtalan esetben előfordult már, hogy a politikusok javították vagyonbevallásukat, mert lebuktak, hogy egyes jövedelmeiket vagy gazdasági érdekeltségeiket „kifelejtették” a dokumentumból. Ráadásul régi trükk, hogy a hozzátartozóknak van cégük, a házastársak-élettársak bevallása viszont nem nyilvános. Efféle „bizonyítékra” perdöntőként hivatkozni önbecsapás, de talán a nyilvánosság megtévesztése is lehet az eredmény. Az utóbbi negyedszázadot Magyarországon is végigkísérte az „offshore-ozás”. A titokzatos külföldi cég- és alapítványi érdekeltségek kölcsönös felemlegetése mostanában a letelepedési kötvények vagy a gázkereskedelem kapcsán is felmerült. Így volt ez húsz éve Hujber Ottóval, az MSZP vállalkozói tagozatának egykori vezetőjével vagy Fenyő János sajtómágnással, később Simor András jegybankelnökkel. De ismert vállalkozókkal is: például az egykori csempekirály Parragh László iparkamarai elnökkel, akinek egyik cégében egy delaware-i társaság volt részes. Ez az állam Andy Vajna vállalkozásaitól se állt távol, de a filmügyi kormánybiztos cégeiben a Holland Antillákon és Luxemburgban bejegyzett tulajdonosok is felbukkantak. (A legnagyobb, offshore hátterű magyarországi cégekről lásd Be is út, ki is út című írásunkat a Magyar Gazdaság rovatban.) Árnyalja a képet, hogy jó hírű, politikától távoli cégek is gyakran élnek azzal a módszerrel, hogy egyik-másik részlegüket efféle helyekre telepítik, például a sikertörténet Prezinek is delaware-i az anyavállalata. JUHÁSZ GÁBOR |
A kieső adóbevétel azt követően vált különösen fájdalmassá, hogy a 2008-ban kirobbant válság amúgy is jócskán apasztotta a költségvetési forrásokat, ráadásul az USA-ban és az EU-ban is közpénzből kellett bankokat és vállalatokat megmenteni. A kiszivárgó információk aztán arra világítottak rá, hogy gyakran ugyanezek a bankok közvetítik az adókímélő megoldásokat az állami mentőakciókból akár hasznot is húzó vállalatoknak. Az „offshore” szitokszó lett, és az indulatok teret nyitottak a populista politikusoknak és pártoknak. Az adócsalás, a pénzmosás, illetve az offshore státussal való visszaélés ellen az OECD, a húsz legnagyobb gazdaságot tömörítő G20 csoport, valamint külön az USA és az EU is harcot hirdetett. Utóbbi utánaeredt azoknak az amerikai multiknak is, amelyek adóparadicsomok segítségével szivattyúzzák ki a nyereségüket Európából (HVG, 2016. március 19.).
Most is mindenki fogadkozik, hogy szigorúbban lép fel az adócsalók ellen, növeli a pénzügyi folyamatok átláthatóságát, becsukja a törvényeken tátongó kiskapukat. Vagy éppen nem áll szóba olyan cégekkel, amelyeket offshore-központban jegyeztek be, és nem ismerni a végső tulajdonosukat. Ezt azonban sokan szélmalomharcnak tartják. Az adóelkerülésre szakosodott tanácsadók egyre kifinomultabb módszerei a doppingellenőrök és a doppingolók versenyfutásához teszik hasonlatossá a küzdelmet. Kételkednek a kormányok elszántságában is, mert kieső bevételek ide vagy oda, mindig akad olyan érdek vagy vállalat, amelynek offshore háttere fölött szemet hunynak.
Az offshore-ellenes hadjárat komoly gyöngesége az is, hogy éppen az amerikai multik a rendszer nagy haszonélvezői. A fejlett országok körében a legmagasabb, 35 százalékos társaságiadó-kulcs megfizetését azzal kerülik el, hogy 2 ezermilliárd dollárt parkoltatnak gyakran adóparadicsomban bejegyzett külföldi leányvállalataik számláin – miközben a pénz valójában biztonságos amerikai államkötvényben fekszik. Az viszont a Panama-iratokban is megerősített legfontosabb tény, hogy az USA több szövetségi állama is offshore-központnak tekinthető. Így nem csoda, hogy a leleplezettek között kevés az amerikai, hiszen lényegében ugyanazt a postafiókcéges csomagot és anonimitást kaphatják például a Delaware, Nevada és Wyoming szövetségi államok kínálta szolgáltatások kombinálásával, mint ha a Mossack Fonsecát vették volna igénybe.
Az USA a nemzetközi színtéren sem feltétlenül elszánt harcos. Washington 2010-ben fogadta el az amerikai illetőségű adófizetők azonosításáról, átvilágításáról és számlaadatainak továbbításáról szóló FATCA-törvényt, ami miatt a magyarországi bankszámlák nyitásakor is mindenkinek ki kell töltenie a papírt arról, hogy nem amerikai állampolgár. Ez beleillik az OECD által szorgalmazott adófizetői adatcsere rendszerébe, amihez viszont az USA nem csatlakozott – így nem adja ki automatikusan más országoknak azokat az adatokat az ő állampolgáraikról, amelyeket maga mindig bekér a sajátjairól.
| Miért éppen Panama? |
Panama neve már a csatorna építésének XIX. század végi elkezdését követően összeforrt a korrupcióval (bár az angolban nem létezik a sikkasztásra alkalmazott magyar panamázásnak megfelelő kifejezés). A Panama-csatornát végül az USA vette át a koncessziót birtokló franciáktól, és a vízi utat körülvevő övezet 1999-ig amerikai fennhatóság alatt volt. Maga Panama is úgy vált függetlenné, hogy Kolumbia 1903-ban Theodore Roosevelt amerikai elnök kormányának nyomására mondott le az 1821-ben önként hozzá csatlakozott területről. A stratégiai elhelyezkedésén kívül kevés természeti erőforrással bíró, 74 ezer négyzetkilométer területű, 3,9 milliós ország először a hajótársaságoknak kínált minimális adminisztrációval járó, laza munkaügyi szabályokat alkalmazó rendszert, így megszaporodtak a világ tengereit panamai zászló alatt szelő teherhajók. Panama az 1970-es években vált kedvelt offshore pénzügyi központtá, amikor kormánya a világ egyik legszigorúbb banktitokvédelmi törvényét alkotta meg. Így már nemcsak anonim módon lehetett céget alapítani, de a jogszabály bűncselekménynek minősítette az ügyfelek banki adatainak kiadását, kivéve ha azt bíróság rendelte el terrorizmus, kábítószer-kereskedelem vagy más súlyos bűncselekmény gyanújával. Az adócsalás nem tartozott a méltányolható indokok közé, és a többi lehetőséget sem vették túl komolyan. Így Panama az egyébként a CIA fizetett embereként is működő Manuel Noriega tábornok 1983-ban kezdődött katonai diktatúrája idején a latin-amerikai kábítószerbárók – és különösen a regényes életű és halálú kolumbiai Pablo Escobar – pénzmosodájává vált. Panama azonban a polgári kormányok alatt is offshore-központ maradt. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) az egyik utolsó nagy olyan adóparadicsomnak nevezi, amely még mindig módot ad a különböző piszkos pénzek elrejtésére a hatóságok elől. Az OECD 2000-ben tette feketelistára az országot, amely két évvel később vállalta, hogy szabályokat hoz a pénzügyi transzparenciáról, s kiadja az információkat a külföldiek nála lévő bankbetétjeiről, ha az érintettek országának adóhatósága kéri. A törvények azonban nem születtek meg, és az első nyolc évben csupán Mexikóval kötöttek államközi megállapodást az adatcseréről. 2000-ben a pénzmosás elleni nemzetközi szervezet, a FATF is a feketelistájára tette Panamát, ahonnan azonban 2001-ben lekerült az ország. 2014-ben aztán a FATF a pénzmosás és terrorfinanszírozás miatt „különösen kockázatos”, de együttműködést ígérő államok közé sorolta Panamát, amelynek újabb ajánlatokkal idén februárban sikerült menekülnie a szürkelistáról. A most kirobbant offshore-botrány nyomán Juan Carlos Valera panamai elnök hatékony törvényeket ígért. |
