Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Félmilliárd dollárt költenek a katari focivébére - hetente

A katari szervezők több mint 200 milliárd dollárt fordítanak a 2022-es labdarúgó-világbajnokság előkészületeire.

  • MTI MTI
  • +${remainingCount} szerző
Félmilliárd dollárt költenek a katari focivébére - hetente

"Hetente körülbelül 500 millió dollárt fordítunk a beruházásokra, és ez így lesz a következő három-négy évben, hogy elérjük célunkat, és kiváló házigazdái legyünk a 2022-es tornának" - mondta kedden Ali Sharif Al-Emadi pénzügyminiszter.

Hozzátette, ebből a hatalmas összegből a stadionépítések költségén kívül például az útépítéseket, illetve új repülőterek, vasútvonalak, kikötők és kórházak létrehozását is fedezik, a szerződések kilencven százalékát pedig már megkötötték.

A miniszter fontosnak tartotta leszögezni, hogy nem ez lesz minden idők legköltségesebb világbajnoksága, és arról is beszélt, törekednek rá, hogy mindennel időben elkészüljenek.

Tavaly a katari költségvetés hiánya 12 milliárd dollár volt, de Ali Sharif Al-Emadi azt mondta, hogy a világbajnokság költségvetését az energiaárak ingadozása és a megszorítások nem érintik.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek