Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megunta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, hogy a budapesti szervezet botrányairól szólnak a hírek, nagy változásokra készülnek.
Átmenetileg kamarai biztos vagy felügyelő irányítja majd a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát – ígérte Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azután beszélt erről a napi.hu-nak, hogy a BKIK elnökségi ülésén leváltották a megbízott főtitkárt, aki szerette volna, hogy a kamara visszás ügyeiről szóló jelentéssel foglalkozzanak.
A lapunk birtokába került vezetői összefoglaló szerint a kamara vezetői 80 millió forint értékű külföldi utakon vettek részt, itthon pedig több kihelyezett ülést is négycsillagos szállókban tartottak meg. A BKIK-t azzal vádolták a jelentésben, hogy a legnagyobb beszállítóik között sok az olyan cég, amelynek a tulajdonosa a kamara valamelyik vezetője. Ezen kívül az átláthatatlan gazdálkodást is a nagy problémák között említették.
Parragh László most azt nyilatkozta:
A BKIK-nál az elmúlt években olyan alkuk jöttek létre, amelyek különböző érdekcsoportok – s nem az egész szervezet vagy az ország – érdekeit képviselik. Nem korrupcióról beszélek; többnyire olyan lépések történtek, amelyekért büntetőjogilag nem vonható senki felelősségre, de amelyek etikailag megkérdőjelezhetők.
Az országos kamara elnöke azt ígérte: egy héten belül változások jönnek. Az az időszak, amíg gyámság alá veszik a BKIK-t, legfeljebb egy-két hónapig tarthat szerinte, utána pedig új vezetésre és megváltoztatott működésre lesz szükség.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A jelentéktelen és kicsiny emírségből a földgázkincse és a biztonságra törekvése révén Katar globális közvetítővé vált, és Venezuelától Ukrajnán át Afganisztánig bármilyen viszály rendezésében segít.
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ukrajna ügyében a következő csata Trump fejében játszódik le, ám ha Amerika enged az oroszoknak, az a legbiztosabb út a következő háborúhoz. Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó is Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának. Nemzetközi lapszemle.
Videó is készült a hánykolódó gépen.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.