Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Nem teszi nyilvánossá a Nébih, hogy a beharangozott élelmiszervizsgálat során mely termékeket vizsgálnak. Nagyjából hadititokként kezelik a listát.
Egyelőre nem publikusak a nagy garral beharangozott élelmiszervizsgálat részletei. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) mintegy száz élelmiszertermék vizsgálatát jelentette be nemrég annak érdekében, hogy kiderítse, tényleg "silányabb" termékeket árulnak-e a magyar, illetve a régiós fogyasztóknak a multik.
Így egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a vizsgálat pontosan mely élelmiszerekre terjed ki – írja az agrárszektor.hu. Egyelőre annyit lehet tudni a lap szerint, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hozzáfogott hozzávetőleg száz termék összehasonlító és érzékszervi vizsgálatához.
A minisztérium a szóban forgó vizsgálatot annak nyomán indított meg, hogy a sajtóban felkapták egy több mint 2 évvel ezelőtti vizsgálat eredményeit. Részleteket egyébként valahogy arról sem nagyon lehet tudni, csak azt, hogy akkor 24 termékre terjedt ki az analízis, aminek alapján kezdett el terjedni a "kettős mérce" vélelme a multikkal szemben. Adatokkal azonban nem vagy csak nagyon gyengén támasztották alá e vádakat.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
Újabb hétvége, újabb késő vonatok a Balatonnál.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.