Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Kötelező vételi ajánlatot tett a Konzum az Opimus részvényeire.
Kötelező vételi ajánlatot tett a Konzum PE Magántőkealap az Opimus részvényeseinek – tette közzé az Opimus a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A Jászai Gellért által vezetett magántőkealap a hét elején került az Opimus részvényesei közé – ott a Konzum-csoport egy másik tagját, a Konzum Management Kft. váltotta fel. Az események gyorsan követik egymást, hiszen ez utóbbi cég is csupán egy héttel korábban szállt be a Hunguest-szállodákat megvásárló társaságba, együtt Mészáros Lőrinccel. A Konzum akkor 14, míg Mészáros 16,9 százalékot szerzett.
A felcsúti polgármester a szintén a tőzsdén jegyzett Konzum Nyrt.-be is februárban vásárolta be magát, ám tulajdonlását korábban is sejteni lehetett. Az Opimus – amely akkor került be a hírekbe, mikor egy leányvállalata október végén megvette a Népszabadság kiadását felfüggesztő Mediaworks kiadót – cégeinek vezetésében már akkor több Mészároshoz köthető üzletember megjelent. Mészáros akkor még cáfolta, hogy köze lenne az ügylethez és a céghez.
Most viszont már lassan tényleg az övé lehet a cég többsége. A hivatalosan március 14-re, vagyis a magántőkealap megjelenése utáni napra datált vételi ajánlat lényege ugyanis éppen a kisrészvényesek tulajdonrészének a megszerzése. Hasonlóan jártak el a Konzum esetében is: ott is a magántőkealap tett ajánlatot.
Még van egy hasonlóság a két ügylet között: ahogy a Konzum esetében, az Opimusnál sem profitálnak a kisrészvényesek abból, hogy Mészáros Lőrinc megjelenése után kilőtt az árfolyam. Az Opimus részvényeiért 45 forintot ajánlanak, míg március elején már 60 forint fölött kereskedtek a cég papírjaival. Az eljárás szabályos, az elmúlt 180 nap súlyozott átlagárát vették figyelembe.
A kisrészvényesek kivásárlása nem feltétlenül jelent kivonulást a tőzsdéről, ám ha a Konzum tulajdoni része meghaladja a 90 százalékot, tehet erre lépéseket.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.