Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Mit ér a lejárató kampány, ha már lassan egy szavát sem hiszik el a cseh miniszterelnöknek?
A kormányfő szabadulna pénzügyminiszterétől, akit adócsalással gyanúsít. A pénzügyminiszter, aki egyáltalán nem mellesleg a kormányfő legfőbb politikai riválisa, helyettesét ajánlotta maga helyett. Alena Schillerova nem megfelelő utód – közölte sajtóértekezletén Bohuslav Sobotka miniszterelnök. Túlságosan is lojális eddigi főnökéhez. Vagyis aligha vizsgálná ki tárgyilagosan Andrij Babis pénzügyminiszter adóügyeit. Ezeket a kormányfő szociáldemokrata pártja különösen azóta firtatja, hogy kiderült: a pénzügyminiszter pártja, az Ano több szavazatot szerezne az októberi választásokon, mint ők. A miniszterelnök azzal számolt: a nagyon gazdag embereket sehol sem szeretik igazán.
Andrij Babis pénzügyminiszter pedig csakugyan nagyon gazdag: szerepel a Forbes dollármilliárdos listáján. Több mint 3 milliárd dollárra teszik cégbirodalma értékét. Amikor pénzügyminiszter lett, az operatív irányításról lemondott, de a tulajdonjogról természetesen nem. Ugyanakkor, mint az adóhivatalt felügyelő miniszter befolyásolhatta a cégbirodalom adófizetési kötelezettségeit. A miniszterelnököt támogató sajtó ezen kívül Babis múltját is feszegeti. A cégbirodalom alapjait ugyanis Babis még a szocialista Csehszlovákia fennállása idején vetette meg. Közös csehszlovák-marokkói céget hozott létre a nyolcvanas években. Ezt nem tehette volna meg a csehszlovák, sőt a szovjet titkosszolgálat aktív támogatása nélkül – írják az őt bíráló prágai lapok. Babis médiabirodalmának lapjai természetesen mindent rendben találnak és a kormányfőn gúnyolódnak, akik évekig együtt kormányzott Babissal, majd pedig pont a választások előtt döbben meg azon, hogy a pénzügyminiszter Csehország második leggazdagabb embere.
Eléri-e célját a miniszterelnök lejárató kampánya? A választásokat októberben tartják, de a pénzügyminiszter pártja még mindig jóval népszerűbb, mint a kormányfőé – állapítja meg a New York-i Bloomberg hírügynökség prágai tudósítója. Miközben lassan kabaréba fullad a választási kampány: a szociáldemokrata államfő a pénzügyminisztert támogatja saját pártjának kormányfőjével szemben, és felmerül a kínos kérdés: nem bumeránghatású-e a lejárató kampány, ha a választópolgárok lassan egyetlen szavát sem hiszik el a miniszterelnöknek.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.