Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Orbán még az Andorra elleni kudarc előtt méltatta a nagyszerűen működő utánpótlásképzést és a magyar klubsikereket, de a riport csak vasárnap került adásba. Furán jött ki.
Vasárnap, az Androrra elleni pénteki bukta után került csak adásba az M4 közszolgálati sportadón az a riport, amelyben a miniszterelnök is megszólalt, és a magyar futball sikereit éltette – szúrta ki a 444.
A Kisbajnok című műsorban kötelező beszámolót adtak a felcsúti utánpótlástornáról, ennek keretében szólalt meg a fociakadémia alapítója, Orbán Viktor. Az interjút még múlt hétfőn készítették. A focikedvelő miniszterelnök a következőket mondta benne:
A magyar futball ma azért sikeresebb, mert vannak akadémiák, ezt a rendszert "kell megőrizni és ezt kell erősíteni".
Ezt kitanultuk az elmúlt tíz évben, ehhez értünk.
Sőt: "ha az akadémiai rendszert stabilizáljuk, abból lesz világszínvonalú magyar futball". A miniszterelnök arra nem tért ki, hogy a magyar focit nem a valódi sikerek és a piac, hanem az állam tartja el közpénzmilliárdokból.
Orbán arról is beszélt, hogy a Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway példát mutat nekik, hogy "saját nevelésű gyerekekkel" meg tudta nyerni a bajnokságot. Igaz, a Puskás növendékeit elviszik külföldre, Sallai Roland a Palermóban, Kleinheisler László pedig a Brémában játszik – tette hozzá. (A Palermo valóban kölcsönvette Sallait, de nem lett alapember, a csapat pedig kiesett az első osztályból. Kleinheislert pedig már lepasszolta a Bréma, tavasszal a Fradit erősítette.)
Orbán arról sem szólt, hogy a Puskásban éppen saját nevelésű játékosok játszanak igen kevesen. Most, hogy az első osztályban játszik a csapat, további játékosvásárlásokra készülnek.
A Puskás-akadémia alapítója dicsérte az MTK-t is (amely a közelmúltban esett ki az NB I.-ből), valamint a Debrecent is (amely annak ellenére éppen csak hogy bennmaradt az első osztályban, hogy Orbán pár éve ott is akadémiát avatott, és ahol a szezonban összesen 5 percet volt pályán 21 év alatti játékos).
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.