Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Geely kínai autógyártó fejlesztési beruházásai Malajziában és a brit Lotus Carsban.
A kínai Geely járműipari cég, amely nemrég megvásárolta a legnagyobb malajziai autógyártó, a Proton 49,9 százalékát, bejelentette, hogy legalább 40 millió dollárt fektet a vállalatba.
A májusi ügylet révén a kínai céghez került a Proton 51 százalékos tulajdonrésze a brit Lotus Cars sportautógyártóban is, amelybe a Geely 65 millió dollárt fektet be - hétvégi bejelentés szerint. A Geely egyebek között a svéd Volvo Car Corp. autógyárnak, valamint a London Taxi Co. vállalatnak is a tulajdonosa. A kínai cég délkelet-ázsiai terjeszkedésének része a Proton felvásárlása.
A Protont 1983-ban alapították, egy évtizeddel később a piaci részesedése 74 százalék volt Malajziában. Tavaly a piaci részesedése azonban már csak 12 százalék volt, részben mert a cég termékei idejétmúltak, nem veszik fel a versenyt a külföldi gyártók autóival, miközben nem épült ki szakszervizhálózat sem. Idén május elején jelentették be, hogy a Geely megvásárolta a dán Saxo Bank 26 százalékát, és ezzel a pénzintézet főrészvényese lett. A Saxo Bank a Zhejiang Geely Holding első befektetése a pénzügyi szektorban.
A Geely az egyik legnagyobb független kínai autógyártó. Története 1986-ban kezdődött hűtőgépek gyártásával, majd a 1990-es évek elején készítette el első motorkerékpárját, 2002-ben pedig kibocsátotta első autóját. A Volvót 2010-ben vásárolta meg a Ford Motortól.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.