Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A francia pártelnök Nemzeti Frontja is kamu asszisztenseket foglalkoztathatott EU-pénzből. A kár nem kevés, 5 millió euróra becsülik.
Bizalommal való visszaélés gyanújával eljárás indult pénteken Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front (FN) elnöke ellen a párt állítólagos fiktív európai parlamenti asszisztensi állásainak ügyében – közölte a politikus ügyvédje.
"Az elnökválasztási kampány alatt tett ígéretének megfelelően Marine Le Pen ma megjelent a (francia korrupcióellenes hivatal) vizsgálóbíróinak idézésére, akik, ahogy várható volt, eljárás alá vonták" – jelezte Rodolphe Bosselut.
Az ügyvéd hozzátette: Le Pen fellebbez az eljárás ellen, amely szerinte sérti a hatalmi ágak szétválasztásának az elvét. Le Pen korábbi EP- és jelenlegi francia nemzetgyűlési képviselőként is mentelmi jogot élvez.
Az EP csaknem 5 millió euróra becsüli azt a kárt, amelyet az FN okozott azzal, hogy uniós forrásokból, asszisztensi szerződésekkel álcázva fizette ki 2012 és 2017 között a franciaországi alkalmazottait, akik viszont nem végeztek munkát Brüsszelben.
A jobbikos Kovács Bélát hasonló visszaélésekkel vádolják, és a kamu gyakornokok miatt meg is vonták az EP-képviselő mentelmi jogát június elsején. A gyanú szerint négy magánszemély kaphatott brüsszeli fizetést Kovács Béla keze alatt, miközben valódi munkát nem végeztek. Az ügyben felmerül a költségvetési csalás gyanúja.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.