Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
"Kamuelőadásokat kell tartani, lényegében nem kell tanítani sem" – ezt mondta az egyetemi berkekben szokatlanul bőkezű ösztöndíjprogramról az egyik odajáró. Hídvéghi Balázs, aki amellett, hogy a Fidesz főkommunikátora, Matolcsy elnök tanácsadója is, feleségével együtt elnyerte a professzori fizetéssel vetekedő havi apanázst.
Nem tudni, felveszi-e a havi apanázst Hídvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója, de a Magyar Nemzet úgy értesült, hogy feleségével együtt sikeresen pályázott az egyik közpénzből fenntartott jegybanki alapítvány ösztöndíjára – feleségével, Hídvéghiné Pulay Brigittával együtt.
A dolog további pikantériája, hogy Hídvéghi Matolcsy György jegybankelnök elnöki tanácsadója is.
A lap hétfői cikke szerint a Hídvéghi házaspár már két éve jogosult a havi 300 ezer forintos ösztöndíjra. Hídvéghi mint a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolája hallgatója részesült az ösztöndíjban kommunikációs igazgatói és tanácsadói fizetése mellett. A program egyik résztvevője szerint a képzés nem túl megerőltető:
kamuelőadásokat kell tartani, lényegében nem kell tanítani sem.
A doktori iskola hallgatói három éven át évi 10 hónapra kapják meg a nettó 300 ezres, igen gáláns doktori ösztöndíjat – ez egy professzor fizetésével egyezik, ami okozott némi bérfeszültséget a Pécsi Egyetemen. Hídvéghi és jogász végzettségű felesége 2015-ben kezdte el a képzést, befejezése 2018 második felében várható.
MNB: Ez az ország legnagyobb doktori programja
A cikk állításait nem cáfoló közleményben reagált a fenitekre a Magyar Nemzeti Bank. Mint írták, a Pallas Athéné Alapítványok az ország legnagyobb doktori képzését, a Pécsi Tudományegyetemen létrehozott Geopolitikai Doktori Programot támogatják, amely Magyarországon egyedülálló, magas szakmai színvonalú képzést biztosít olyan neves külföldi és hazai előadókkal, mint például a volt ciprusi jegybankelnök, a Jeruzsálemi Héber Egyetem oktatója, a Sao Pauló-i Egyetem közgazdász-professzora és a Bolognai Egyetem közgazdász-professzora.
A doktori program hallgatói a képzés során teljesített szakmai munkájukért részesülnek ösztöndíjban - írták.
Amire Hídvéghi büszke lehet
Hídvéghi dolga jelenleg, hogy a Fidesz gyors reagálású és/vagy kampánycélú kommunikációs fullánkjait elhelyezze: tőle tudhattuk meg például, hogy a magyar nőkre nem az idehaza mindennapos családon belüli erőszak, utcai zaklatás, nemi erőszak, hanem a migránsok jelentik a legnagyobb veszélyt. Mindezt válasznak szánta arra az ellenzéki aggályra, miszerint a kormány nem ratifikálja az isztambuli egyezményt, amely a nők elleni erőszak csökkentését célozza.
De Hídvéghi adta a nevét a manchesteri koncerten elkövetett merénylet utáni kommunikációs bravúrhoz is: három mondatban jutott el a megrendüléstől a Fidesz kampánycéljáig, miközben Nagy-Britanniában felfüggesztették a kampányt az előválasztás előtt éppen hajrázó pártok.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Hat kültéri medencét és az Ellipsumot is megnyitják a szezonra.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.