Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az olajipari vállalat az elmúlt 10 évben több mint egymilliárd forintot költött az idehaza felszállóágban lévő sportágra. Sajnálják, hogy a szövetség kezdeményezésére nem tudják folytatni az együttműködést – közölte a cég.
Véget ért a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) és a sportágat több módon is támogató Mol Nyrt. együttműködése.
"A jégkorongszövetség új vezetése váratlanul úgy döntött, mással folytatja az együttműködést" – olvasható az olajipari cég közleményében. A Mol sajnálja, hogy nem tudja folytatni az együttműködést – írták.
A vállalat szerdai beszámolója szerint az elmúlt csaknem tíz évben több mint egymilliárd forintot költöttek a magyar jégkorongsport támogatására.
A Mol névadója volt a 2008-ban életre hívott közép-európai regionális bajnokságnak, amelyben eddig a magyar klubokon kívül román, szerb és szlovák csapatok szerepeltek, idén pedig osztrák együttes csatlakozott a mezőnyhöz. A bajnokság mellett a vállalat a válogatottat is rendszeresen támogatta.
A szövetség elnöke 2016 májusa óta Such György, az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója.
Az MJSZ honlapján megköszönte mindazt a támogatást, amelyet "a legnagyobb magyar vállalat 2008 óta mind anyagilag, mind pedig szakmailag hozzátett a sportág színvonalának növeléséhez".
"Sajnáljuk, hogy a 2017/18-as szezonra már nem tudtunk kölcsönösen előnyös feltételekben megállapodni a Liga szponzorációjáról. Tekintve ugyanakkor, hogy 2017 év végéig a MOL a magyar válogatott főtámogatója, az MJSZ továbbra is stratégiai partnerként tekint a vállalatra és a jövőben is messzemenően teljesíti minden szerződéses kötelezettségét" - írták.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.