Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megugrott az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok száma is.
2017 áprilisa és augusztusa között a paksi beruházásnál több felső vezető alapbére csaknem a duplájára emelkedett azzal, hogy osztályvezetőből igazgatóvá léptették elő őket – írja a 24.hu.
Cziczer János Ferenc, az MVM Paks II. Zrt. üzemeltetési igazgatója például áprilisban még 1,8 millió forintot kapott üzemeltetési felkészülési osztályvezetőként, új munkakörében azonban augusztusra már bruttó 3 millió forintra nőtt az alapbére, ugyanígy Mittler István egykori kommunikációs osztályvezető kommunikációs igazgatóként 1,896 millió forint helyett már 3 milliót kap.
Többek fizetése emellett úgy nőtt, hogy nem kaptak új beosztást: Virág Bálint beruházástervezési és elemzési osztályvezetőét például bő 300 ezer forinttal, 2,2 millió forintra emelték, Garai Zoltán gazdasági igazgató alapbére pedig áprilisban még 2 millió 407 ezer forint volt, augusztusra viszont kereken 3 millió lett. Az engedélyeztetési és felügyeleti igazgató, egyben vezérigazgató-helyettes Horváth Miklós Ferenc alapbére a 2017. áprilisi 2,4 millióról előbb bruttó 2,5 millió forintra, majd 3,5 millió forintra nőtt augusztusra. Kincses Rita, szintén engedélyeztetési és felügyeleti igazgató is 600 ezer forinttal keres többet, mint korábban, azaz havi 2,5 millió forintot.
Nőtt a vezető tisztségviselők fizetése is: Bán Tamásnak az igazgatóság elnökeként tavasszal még 735 ezer forint tiszteletdíj járt havonta, augusztusban az új igazgatósági elnöknek, Mészáros Györgynek viszont már 892 ezer forint.
Tavasszal egyébként még csak két igazgatósági tag volt a cégnél, ők havi 525 ezer forintot kaptak, augusztusban viszont már öt tag szerepel a papírokban, és nekik fejenként 637,5 ezer forint jár. A felügyelőbizottsági (fb) tagok száma is kettőről ötre emelkedett.
A lap emellett rámutat arra is, hogy Kocsis István volt Paksi Atomerőmű-, MVM- és BKV-vezér, aki ellen sikkasztás és hűtlen kezelés miatt folyik bírósági eljárás több ismerőse és volt munkatársa is feltűnt az MVM Paks II. Zrt.-ben: Guba János igazgatósági tagként, Vitézy András fb-tagként, a felügyelőbizottság élén pdig Incze Zsolt áll, aki még Orbán Viktor iskolatársa volt a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban, később pedig Kocsis munkatársa az MVM-ben. Az igazgatóság tagja lett Vidoven Árpád volt fideszes parlamenti képviselő és Lázár János közigazgatási államtitkára is.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.