Megnyílt a világ legfeleslegesebb repülőtere

Megindult a hét végén rendszeres légiforgalom Dél-Afrika és a Dél-Amerika és Afrika között fekvő Szent Ilona-sziget között. Míg a légi összeköttetés megteremtését pénzzel támogató brit kormány abban bízik, a repülőjáratok révén fellendül a sziget idegenforgalma, a londoni sajtó a világ legfeleslegesebb repülőterének nevezi a közelmúltban megnyílt légikikötőt.

  • hvg.hu hvg.hu
Megnyílt a világ legfeleslegesebb repülőtere


A repülőtér megépítése előtt Szent-Ilonát egy három hetenként érkező hajójárat kötötte össze a külvilággal.  A 380 millió fontos költséggel megépített légikikötőt már tavaly át kellett volna adni, ám a veszélyes szelek lelassították az építkezést, és késleltették a megnyitást is.


A sziget leginkább Bonaparte Napóleon egykori francia császár révén vált ismertté: a Waterloonál b1815-ben elszenvedett vereség után a britek ide száműzték a hatalmát vesztett uralkodót. A 122 négyzetkilométer területű szigeten négyezer ember él.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Előjel nélkül csap le a gyermekkori hirtelen szívhalál – ezért sem lehet félvállról venni a sportorvosi vizsgálatot

Ritka betegség a gyermekkori hirtelen szívhalál, évente csak néhány embert érint, a napokban azonban két fiatal is áldozatául esett. A HVG-nek nyilatkozó kardiológus szerint vannak olyan rejtett esetek, amelyeket még egy részletesebb vizsgálat sem képes feltárni. Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.