szerző:
hvg.hu

Váradi József terve az, hogy egy évtizeden belül megháromszorozza a Wizz Air repülőgépeinek és dolgozóinak számát.

"A Wizz Air flottája már száz repülőgéppel üzemel. Az Airbusszal 2015-ben megkötött megállapodás szerint 2019 és 2024 között 110 új repülő érkezik a Wizz Airhez. Persze az új repülőgépek érkezésével párhuzamosan több gépet ki is vonunk a flottából. De mindent egybevetve, a következő kilenc évben több mint háromszorosára, 282-re nő a flottánk mérete" – mondta a Világgazdaságnak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. Váradi szerint a bővülés a dolgozók számában is jelentkezni fog, szerinte a következő kilenc évben A Wizz Air alkalmazottainak száma elérheti a tízezret, amelynek körülbelül 90 százaléka légiutas-kísérő és pilóta.

A legkomolyabb kihívást a pilóta-utánpótlás jelenti a cégnek. "Egyre többet kell befektetnünk ezen a területen, speciális infrastruktúrát kell fenntartanunk és fejlesztenünk. Ennek megfelelően alakítottuk ki saját eszköztárunkat, ezért működtetünk például szimulátorközpontot, és veszünk részt a kadétképzésben is" – árulta el Váradi.

Az Air Berlin és a Monarch Airlines csődje után azonban felmerül a kérdés, hogyan alakulhat át a diszkont légitársaságok piaca a jövőben. Váradi szerint ez a jelenség hosszú távon a piac konszolidálásához vezet, de addig még több hasonló csőd várható. "Rengeteg irracionális magatartás tapasztalható a piacon. Ennek egy része politikai indíttatású, aminek következtében több nemzeti légitársaságot is inkubátorban tartanak, de magánbefektetői körben szintén vannak irracionális elemek, ezek vezettek az Air Berlin és a Monarch Airlines csődjéhez is. A piac kezelni fogja ezeket a kérdéseket, és ahogyan az Egyesült Államokban is, ahol a korábbi több tucat légitársaságból mára négy meghatározó cég maradt, úgy Európában is folytatódik a már korábban elindult konszolidáció."

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Kisalföld szemérmesen, két szóban magyarázza el a Borkai-ügyet

A Kisalföld szemérmesen, két szóban magyarázza el a Borkai-ügyet

Ősszel jön az 5G, de mit kell tudni róla?

Ősszel jön az 5G, de mit kell tudni róla?

Több mint egy hónapja tűnt el Sopronban a 12 éves Kristóf

Több mint egy hónapja tűnt el Sopronban a 12 éves Kristóf

Rá sem fog ismerni, úgy megváltozik a Facebook

Rá sem fog ismerni, úgy megváltozik a Facebook

Hídlezárást is belengettek a taxisok a Bolt miatt

Hídlezárást is belengettek a taxisok a Bolt miatt

Hogyan kezelhetők a magánéleti krízisek a munkahelyen?

Hogyan kezelhetők a magánéleti krízisek a munkahelyen?