Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Már egy olimpia is kijött volna ennyi pénzből.
Elképesztő számot közöl az Mfor.hu: a portál szerint 2010 óta csaknem 1500 milliárd forintot költött a kormány a sportra.
A portál felidézi: stadionokra mintegy 350 milliárd forint ment el, egyéb sportlétesítményekkel együtt már 796 milliárdnál jár a kormány sportszámlája. Ebből a pénzből már egy olimpiát is meg lehetne rendezni, írja az Mfor, amely emlékeztet: a PricewaterhouseCoopers nemzetközi tanácsadó vállalat 2017 elején 774 milliárd forintra taksálta a 2024-es budapesti olimpia teljes költségvetését – a jellemző költségnövekedések nélkül.
Ezen túl az Mfor a szakpolitikai kiadásokat (például a versenysportok támogatását) további 155 milliárdra becsülte, a zárszámadási törvények alapján pedig a társasági adó kiesését 2016-ig 359 milliárdra. Azóta pedig további 167 milliárdról mondhatott le az állam.
A részszámlákat összeadva 1475 milliárd forintra tehető az az összeg, amit az Orbán-kormány a regnálás alatt a sporttal összefüggésben elköltött – írja az Mfor.
(Mfor)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Jelentősen növelné a dohány- és nikotintermékek jövedéki adóját az Európai Bizottság, továbbá egy kalap alá vonná a hagyományos cigarettát a kevésbé káros alternatívákkal. A bevételek egy részét közvetlenül a közös költségvetésbe csatornáznák, de nem biztos, hogy a dohányzás elleni küzdelem érdekeit szolgálja az adóemelés.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.