Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az erősödő külföldi kereslet és a termelési költségek emelkedése miatt a borok drágulására számít a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) csütörtöki közleménye szerint a tavalyi időjárás világszerte több régió bortermelését befolyásolhatja az idén, a fagy- és aszálykárok a nagy európai bortermelő országokban a mennyiséget és a minőséget is jelentősen visszavetették. A globális bortermelés a Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet (OIV) adatai szerint 2017-ben majdnem 9 százalékkal esett vissza növekvő fogyasztás mellett, ráadásul az ezredforduló óta a termőterületek is folyamatosan zsugorodnak – tették hozzá.
A hiány miatt a magyar kivitel mennyisége 12 százalékkal nőtt, a behozatal pedig 18 százalékkal csökkent tavaly a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, miközben a borszőlő és a must exportja is megugrott 2017-ben – írta a HNT.
Kiemelték azt is, hogy nem csupán a külföldről érkező borok drágulása emelheti az árakat, hanem a belföldi termelés költségeinek növekedése is, mivel a szőlészetben dolgozók számának csökkenése megköveteli a jelentős béremeléseket és a munkaközvetítők alkalmazását. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet adataira hivatkozva felidézték, hogy az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok februári és márciusi átlagára 5-8 százalékkal volt magasabb a januárinál.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.