Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Életének 69. évében, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Mosonyi György.
Mosonyi György szakmai karrierjét az ÁFOR-nál – a Mol elődvállalatánál – kezdte. Szakértőként csatlakozott 1974-ben a Shell International Petroleum Co. magyarországi képviseletéhez, ahol 1986-tól kereskedelmi igazgatóként, majd 1994 és 1999 között a Shell Hungary Rt. elnök-vezérigazgatójaként dolgozott. Eközben 1997-ben a közép- és kelet-európai régió elnökének nevezték ki.
Mosonyi György ezt követően csaknem húsz évet dolgozott a Molnál, 1999-ben vezérigazgatóként és az igazgatóság tagjaként csatlakozott a vállalathoz. A tájékoztatás szerint oroszlánrészt vállalt a társaság akkori stratégiájának kialakításában és megvalósításában. 2011-ig tartó vezérigazgatói megbízatása alatt a legnagyobb magyarországi székhelyű vállalat valódi nemzetközi szereplővé vált. A vezérigazgatói pozícióból történt leköszönése után is nagy energiával vett részt a Mol életében, elnökként vezette a társaság felügyelőbizottságát egészen haláláig.
Távozásával nem csak a Mol-csoport, de a teljes magyar üzleti élet és a régió energetikai ipara vesztette el egyik meghatározó alakját – emelte ki közleményében a Mol.
Mosonyi György menedzseri feladatai mellett több jelentős tisztséget is vállalt, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke volt, és évtizedek óta töltött be különböző pozíciókat a Joint Venture Szövetség elnökségében. 2012 áprilisában a Magyar Telekom Nyrt. igazgatóságának tagjává választották.
Mosonyi Györgyöt a Mol saját halottjának tekinti.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Először olvasható magyarul a holokauszttúlélő író és Nobel-békedíjas emberi jogi aktivista Elie Wiesel Éjszaka trilógiájának mindhárom kötete. Miért kellett 2025-ig várni a harmadik kötet megjelenésére? Miben más a holokauszttúlélők harmadik generációja, mint a korábbiak? Miről adnak számot Wiesel regényei?
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Phenjan kész feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.