Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Úgy érzi, hogy Magyarországon szinte hónapról hónapra drágább minden? De azt azért ugye sejti, hogy Törökorszában rosszabb a helyzet? Dél-Szudánról meg hát... na, tudjuk. Egy friss grafikonból kiderül, hogy még az utóbbi, afrikai ország is egy 25 millió lábon járó gazdasági csodának számít a jelenlegi csúcstartóhoz képest.
Nehéz lenne túlzásnak ható címet adni bármely, Venezuela gazdaságáról szóló anyagnak. A helyzet az országban tényleg egészen eldurvult, jól mutatja ez az a Statista-grafikon is, amely a Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss jelentéséből ragadja ki néhány fontos ország inflációs helyzetét.
A venezuelai kormány már 2015 óta nem tesz közzé hivatalos adatokat az inflációról, így az IMF által közölt 13 860 százalék is csak egy becslés. Olyannyira, hogy az amerikai Johns Hopkins Egyetemen alkalmazott közgazdaságtannal foglalkozó Steve Hanke már 16 000 százalékosra teszi az elmúlt 12 havi inflációt Venezuelában.
Nem kell aggódni, mondják, a kormány a helyén van, csapataik harcban állnak. Nicolás Maduro köztársasági elnök az "imperialista agresszióval" szemben egyre csak fokozódó harchoz éppen a május 1-jei munka ünnepén adott muníciót elvtársainak. Maduro egy lépésben 95 százalékkal emelte a – 31 milliós országban 13 millió embert érintő – minimálbért. Így 2 555 500 bolívarnál már senki nem kereshet kevesebbet az országban.
Ez nagyjából havi 9500 forintnak felel meg.
További érdekességeket olvashat Venezuela képtelennek tűnő világáról Nagy Sándor Gyula, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatójának írásában.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.