Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Az "új Közgép" építheti minden idők legdrágább útszakaszát Magyarországon

Szűk 10 kilométer több mint 50 milliárd forintba kerül.

  • hvg.hu hvg.hu
  • +${remainingCount} szerző
Az

A Szíjj László érdekeltségébe tartozó Duna Aszfalt Kft. tervezheti és építheti az M44-es gyorsforgalmi út Lakitelek és Tiszakürt közötti szakaszát, ez a cég nyerte ugyanis a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pályázatát.

A Közbeszerzési Értesítőből kiderül, hogy a Duna Aszfalt az előzetesen becsültnél drágábban, nettó 50 milliárd 366 millió forintért dolgozhat. Korábban 46 milliárd 747 millió forintra becsülték a munkát.

Az M44-es gyorsforgalmi útnak ez a szakasza 9,9 kilométeres és kétszer kétsávos lesz. A nyertesnek építenie kell egy 152 méter nyílású Tisza-hidat is. Az útszakaszon lesz két különszintű csomópont, két vadátjáró és egy mérnökségi telep is.

A szerződést már alá is írták.

A Duna Aszfalton kívül másik két cég is indult a pályázaton.

A beruházás azért érdekes, mert az egy kilométerre vetített költsége messze ennek a legmagasabb. Az M44-es korábbi szakaszai 2,1-2,8 milliárd forintba kerültek kilométerenként, a Lakitelek és Tiszakürt közötti szűk 10 kilométernél azonban 5 milliárd feletti az egységár. Ebben minden bizonnyal szerepet játszik a már említett híd, ami egész biztosan jelentősen megdobja a költségeket.