Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az eszközöket a seregélyek ellen vetik be a szőlőgazdák, de több olyan hangosan üzemel, hogy képtelenség mellette pihenni.
Felterjesztési jogával élve a kormányhoz fordul a balatonberényi képviselő-testület, kérve a madárriasztó hangágyúk használatának szabályozását – közölte Horváth László (független) polgármester pénteken az MTI-vel.
Az MTI korábban arról számolt be, hogy idén a szokásosnál előbb érik a szőlő, így a gazdák a balatoni turisztikai csúcsszezon közepén megkezdték már a hangágyúk használatát, hogy megvédjék munkájuk gyümölcsét a seregélyektől. Balatonberény – ahol a külterületi szőlők közvetlenül szomszédosak az üdülő-, illetve a lakóövezettel – a Somogy Megyei Kormányhivataltól kért soron kívüli intézkedést egy hete, arra is hivatkozva,
hogy a kora reggeltől estig, 10-12 másodpercenként durrogó hangágyúk elviselhetetlen zaja miatt sok vendég távozott a településről.
Horváth László az MTI-nek pénteken azt nyilatkozta, a kormányhivatal még nem intézkedett, de a település tíz helyszínen zajszintmérést végeztetett. A hangágyúk zaja 7 helyszínen meghaladta a megengedett értéket. Csütörtökön összehívták a térség szőlősgazdáit, a hegyközség elnökét és a hegybírót, hogy az esetleges bírságolások helyett kompromisszumra jussanak. Megállapodtak, hogy szakértő fog segíteni a gazdák hangágyúinak beállításában, és a lövések sűrűségét is legalább felére csökkentik.
A polgármester azt mondta, azért fordulnak a kormányhoz, mert olyan jogszabályokat tartanak szükségesnek, amelyek engedélyhez kötik és megfelelően szabályozzák a madárriasztó hangágyúk használatát. Azt is mondta, hogy a balatonberényi önkormányzathoz
még a szemközti parton lévő Vonyarcvashegyről is érkeznek panaszok.
A híres szőlő- és bortermelő vidéknek is számító üdülőrégió több részén, egyebek közt Balatonboglár és Balatonlelle térségében is gond a hangágyúzás, amely a legolcsóbb és leghatékonyabb módszernek számít a seregélyek ellen, bár akad már többféle védekezési lehetőség is.
Augusztus elsejétől a vadászok is riaszthatják puskalövésekkel a madarakat. A balatonberényi képviselő-testület kezdeményezi ennek a jogszabálynak a módosítását is úgy, hogy ne a naptárhoz, hanem a szőlő éréséhez igazítsák a vadászok bevetésének lehetőségét – mondta Horváth László.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.