Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Nettó 200 millió forint értékű keretszerződést kötött meg január 28-án a Németh Szilárd elnöksége alatt működő Magyar Birkózó Szövetség – derül ki a közbeszerzési hatóság oldalán megjelent hirdetményből.
Az Mfor által közölt cikk szerint a szerződő fél ugyanaz, mint a korábbi években, a Mauri Utazási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., már 2016-ban is ugyanettől a cégtől szerezték be a repülőjegyeket és a kapcsolódó szolgáltatásokat, noha akkor a keretszerződés értéke a mostani töredéke volt, néhány 10 millió forint.
Más ajánlattevő nem volt, alvállalkozók sem lesznek, a hirdetmény szerint a Maurinak kell intéznie a repülőjegy foglalásokat, az ezzel kapcsolatos teljes körű ügyintézést, beleértve a jegymódosítást, jegylemondás intézését, valamint a fel nem használt jegyek visszatérítését. Ráadásul a vízügyintézés is a feladatuk lesz és 0-24 órás rendelkezésre állást kell biztosítaniuk.
A Mauri Kft. a repülőjegy foglalását 99 forintért végzi el jegyenként, a módosítást alkalmanként 289 forintért, a részben vagy egyáltalán fel nem használt jegyek visszatérítésének kezelési költségeként pedig szint 289 forintot határozott meg.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?