Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Átlagosan 30 százalékos béremelés történik, de ez – a munkáltató döntése alapján – egyénenként eltérő lehet.
A márciusi fizetéssel érkezik a kormánytisztviselők megemelt bére – közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.
Közleményük szerint a közszféra béremelési programjának következő lépéseként most átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban – a minisztériumokban és a háttérintézményeknél – dolgozó kormánytisztviselők bére. Erről tavaly novemberben döntött a kormány, majd a parlament, de cserébe keményebben is fogják majd őket.
A törvény szerinti új besorolása alapján a kormánytisztviselő január elsejétől vált jogosulttá a megemelt illetményre. A munkáltatóknak március 15-ig kell kiállítani az új kinevezési okmányokat, amelyből a tisztviselő értesül az álláshelyének besorolásáról és az új illetményéről.
A kormánytisztviselők a februári fizetésükkel egy összegben megkapják a fel nem használt szabadságuk megváltását is. A márciusi illetmény kifizetésével egyidejűleg, áprilisban fizetik ki a január-februári illetménykülönbözetet is. Átlagosan 30 százalékos béremelés történik, de ez – a munkáltató döntése alapján – egyénenként eltérő lehet.
Idén összesen 40 milliárd forintot fordít a kormány a közigazgatási bérek rendezésére – írta közleményében a Miniszterelnökség.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.