Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Leépítésekből kell finanszírozni a béremelést, és minél több szolgáltatás digitalizálni – erre a megállapításra jut a Pénzügyminisztérium versenyképességi javaslatcsomagja. A dokumentum „hatékony, szolgáltató államot” ígér – átnéztük, hogyan valósítanák meg ezt.
A Pénzügyminisztérium abból indul ki: nemzetközi összevetésben kimondottan magas szám az, hogy a dolgozók 29 százalékát a közszféra alkalmazza. Ha viszont az állami béreket a GDP-hez viszonyítjuk, akkor ott a középmezőnyben vagyunk.
A minisztérium szerint a teljesítményt kell előtérbe helyezni a bérek megállapításánál – hogy miként, arra nem térnek ki. Annyi biztos: létszámcsökkentésre van a javaslat szerint szükség, és a felszabaduló bértömeggel tudnának versenyképes fizetést biztosítani a maradóknak.
Fontos a dokumentum szerint az ügyintézés digitalizálása is. Az EU-n belül nálunk kell a második legtöbb időt adóadminisztrációval tölteniük a cégeknek, évi 277 órát. Összehasonlításképp: ugyanez a szám Észtországban 50 óra. A cél az, hogy egy egységes online ügyintézési platformot hozzanak létre, 2022-re teljesen digitalizálják a közigazgatást, és ugyanekkorra a hatósági ügyek 95 százalékát elektronikusan lehessen intézni.
Arra is kitérnek: mérni kell a hivatalok teljesítményét. Tudni kell, mennyi a várakozási idő, milyen gyors az ügyintézés, de ügyfélelégedettségi felméréseket is végeznének.
Ezen kívül a csőd- és felszámolási eljárásokat is felgyorsítaná a minisztérium, hogy egy vállalat fizetésképtelensége minél kevesebb bajt okozzon más cégeknek. Most a követelések 43 százaléka térül meg, míg az EU-átlag 63 százalék. Ezért az Európai Bizottság egy programját átveszi a kormány, megreformálnák a csőd- és felszámolási eljárásokat, és képzésre küldenék a csődbiztosokat, valamint felszámolókat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
Lecserélte a tavalyi fővárosi helyszínt.