Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A terheiket növelő új törvény ellen tiltakoznak.
Országszerte 7500 köztisztviselő vesz részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által meghirdetett csütörtöki sztrájkban – közölte az érdekképviselet elnöke, a főváros XV. kerületének önkormányzatánál elindítva a munkabeszüntetést.
Boros Péterné az önkormányzati hivatal apparátusi értekezletén kiemelte: egy társadalom működésének fontos eleme, ha az ország hajtóerejét jelentő dolgozók élnek demokratikus jogaikkal. Hozzátette: fel kívánják hívni a kormányzat figyelmét arra a tarthatatlan helyzetre, hogy 11 éve nem emelkedett a köztisztviselői illetményalap.
A szakszervezeti vezető emlékeztetett, hogy az elmúlt időszakban állami forrásból nem, csak a gazdagabb, vagyis nagyobb adóbevétellel rendelkező önkormányzatok által a szolidaritási alapba befizetett források nyomán emelkedhetett a köztisztviselők jövedelme. "Mára eljutottunk oda, hogy az önkormányzatok egymást finanszírozzák" – figyelmeztetett Boros Péterné, aki szerint ezen a helyzeten csak a munkavállalók szervezett fellépése, vagyis a szakszervezeti összefogás változtathat.
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az értekezleten azt hangsúlyozta, hogy össze kell fognia a közszférában és a versenyszférában működő szakszervezeteknek, mert ha nem így tesznek, "leszalámizzák" a munkavállalókat.
Az MKKSZ háromszor 12 pontos követeléssorral állt elő, arról itt írtunk.
Kordás szerint Nyugat-Európában a szakszervezeti küzdelem, az érdekkonfliktusok felvállalása vezetett a jóléthez. Nincs az a jóságos tulajdonos vagy kormány, amelyik magától pluszjogokat biztosít a munkavállalóknak – fogalmazott.
Mint mondta, a munkavállalóknak és a szakszervezeteknek Magyarországon is elegük lett a folyamatos hátrálásból, mára elmentek a falig, és ennek nyomán bontakoztak ki az elmúlt időszakban az utcai megmozdulások és a munkahelyi sztrájkok. Továbbá megjelent egy új eszköz, a szolidaritási sztrájk is, ami új szakaszt jelent a munkavállalói jogok érvényesítéséért folyó közdelemben – mondta Kordás László.
Az értekezleten Lamperth Mónika, a XV. kerületi önkormányzat jegyzője ismertette, hogy a munkáltató és a tisztviselők megállapodása alapján a halaszthatatlan ügyeket – mint például haláleset bejelentése, előre egyeztetett házasságkötés és helyszíni szemle, váratlan településüzemeltetési feladat – a sztrájk idején is intézik.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.