Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Tesztidőszakot javasol a miniszter.
A Pénzügyminisztérium azt szeretné, ha július 1-jén tesztidőszakkal kezdődne az azonnali átutalás Magyarországon. Ez abból az interjúból derült ki, amelyet Varga Mihály pénzügyminiszter adott a Világgazdaságnak. Úgy fogalmazott,
fontos lenne a tesztidőszak, az online pénztárgépek bevezetésének sikeréhez is kellett az, hogy a minisztérium elhalasztotta az indulást addig, amíg a teszteléseken minden problémára találtunk megoldást.
A Portfolio.hu közben arra hívja fel a figyelmet, hogy a tesztidőszakhoz jogszabály-módosítás is kell. A lap úgy tudja, május 31-én ülnek össze a bankvezérek az MNB képviselőivel, hogy az indulás körülményeiről tárgyaljanak.
Az azonnali fizetési rendszer bevezetése lehetővé tenné, hogy 0-24-órában, a hét minden napján 5 másodpercen belül célba érjen minden, 10 millió forint alatti belföldi egyedi forintátutalás, akár mobilszámra vagy másik másodlagos azonosítókra.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.