Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az eddig vártnál nagyobb GDP-növekedéssel számol a GKI Gazdaságkutató, de a második félévben lassulhat a növekedés.
Legfrissebb előrejelzésében ismét javította a GKI Gazdaságkutató az idei GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, a korábban várt 4 százalékról 4,3 százalékosra.
A magyar gazdaság növekedése az április-májusi adatok szerint a második negyedévben lassulni kezdett a rekordsebességű első negyedévhez képest. A fékeződés mértéke azonban a vártnál kisebb, és a jelek szerint az időjárás is a korábbinál jobban segíti a mezőgazdaságot – olvasható az elemzésben.
Azt valószínűsítik, hogy a második félévben markánsan, 3,5 százalék körülire lassul a növekedés üteme. A GKI szerint ugyanis a tavalyi magas szint miatt már csökken az uniós támogatások beruházásserkentő hatása, és mérséklődik a lakosság vásárlóerejének emelkedése is. Emellett az EU konjunktúra-indexe csaknem hároméves, a magyar index két és fél éves, a magyar szempontból fontos német ipari bizalmi index pedig ötéves mélypontján van.
A bérek növekedési üteme a 2017-es csúcs óta fokozatosan, évi 1,5 százalékponttal lassul, az infláció pedig nagyjából 0,5 százalékponttal gyorsul. Így a reálkeresetek a 2017. évi 10 százalék feletti ütemről 2018-ban 8 százalék körülire fékeződtek, idén pedig 6-6,5 százalékos, még mindig nagyon magas dinamika várható.
A GKI szerint teljesülni fognak a nyugdíjprémium-kifizetés feltételei, emellett a kormány által prognosztizáltnál gyorsabb infláció miatt ősszel várhatóan 0,8 százalék körüli nyugdíjemelésre is sor kerül.
A GKI éves átlagban az első félévivel megegyező, 3,5 százalék körüli áremelkedéssel számol. Az MNB laza monetáris politikája nem fékezi az áremelkedést, s a forint gyengüléséhez vezetett. A korábbinál lényegesen kedvezőbb hozamú Magyar Állampapír Plusz bevezetése azonban közvetve monetáris szigorítást jelent – írta a GKI.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.