Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Zajlanak tárgyalások a ferihegyi reptér és a kormány közt, de csak a fejlesztésekről, a koncesszió eladásáról nem. Az elmúlt időszakban miniszteri szinten merült fel, hogy a tulajdonosok akár el is adhatnák az üzemeltetési jogot.
A kormány és a Budapest Airport Zrt. (BA) között zajlanak tárgyalások, de azok kizárólag a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jövőbeni fejlesztéséről szólnak – így reagált a társaság a Világgazdaságnak annak kapcsán, hogy felmerült-e a részükről a főváros szomszédságában fekvő reptér üzemeltetési és vagyonkezelési jogának eladása. A cég emberei a szolgáltatások minőségének fejlesztése érdekében május óta dolgoznak közös munkacsoportban a kabinettel. Mindez a repülőtérre érkező és onnan induló utasok sokkal nagyobb mértékű elégedettségét szolgálja majd – közölte a BA.
A kormányból már 2019 elején komoly támadások érték a repteret, de azok még relatíve alacsony szintről, Schneller Domonkos, a Miniszterelnökség budapesti fejlesztésekért felelős helyettes államtitkárától érkeztek. A hvg.hu forrásai már akkor azt vélelmezték, hogy Schneller nem magánvéleményének adott hangot, hanem a kormány álláspontját képviselte. Nagyon úgy tűnik, valóban így volt, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter július végén már azt mondta a Budapest Airportról: „Legjobb lenne, ha eladnák a repteret, és elmennének.” Gulyás szerint a kormány elmondta a reptér tulajdonosainak, ha ennyire képesek csak, jobb, ha eladják. Pár nappal később minisztertársa, Palkovics László azt nyilatkozta: a kormány szándéka az, hogy a budapesti repülőtér működőképes legyen, szerinte most nem az.
A kormánynak már nem kell sokáig elégedetlennek lennie a Budapest Airport menedzsmentjével, legalábbis a mostanival nem. Év végével ugyanis távozik a Budapest Airport éléről Jost Lammers vezérigazgató, aki 2020-tól a müncheni repülőtér vezetője lesz. A többségi tulajdonos AviAlliance-nál több mint egy évtizede dolgozó Rolf Schnitzlert nevezték ki a budapesti reptér élére. Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője már július 1-ével távozott posztjáról. Új ember érkezett a vállalat fejlesztési igazgatóságának élére is, René Droese, ő a Budapest Airport Zrt. ingatlangazdálkodási és cargo üzletágának vezetője volt korábban.
A Budapest Airport 75 százalékos tulajdonrészét még a Gyurcsány-kormány privatizálta 2005-ben, a maradékot pedig az Orbán-kormány 2011-ben arra hivatkozva, hogy a kisebbségi részesedés már úgysem „biztosít érdemi szerepet a Budapest Airport Zrt. stratégiai működésében”. 2018-ban a BA Zrt. szűk 25 milliárd forint nyereséget termelt – derül ki a cég beszámolójából. Ez nagyon jó eredmény, különösen annak fényében, hogy a vállalat 2016-ig veszteséges volt, abban az évben 5,6 milliárd, 2017-ben pedig 11 milliárd nyereséget termelt. A 2018-as nyereségből magyarországi anyavállalata, az Airport Holding Kft. nagyjából pont ennyi, 77 628 323 euró osztalék kifizetéséről határozott a tulajdonosoknak. Ezzel szemben a Budapest Airport mindössze 483,4 millió forint vagyonkezelési díjat fizetett a magyar államnak a reptér üzemeltetéséért cserébe, illetve a csoport összesen 5,8 milliárd forint nyereségadót (elsősorban társasági adót) fizetett. 2005-ben a 75 éves koncesszió eladása 1,5 milliárd eurót, vagyis akkori árfolyamon körülbelül 466 milliárd forintot hozott az államnak. A reptéren azóta voltak komoly fejlesztések, a koncesszió értéke az eltelt idővel viszont amortizálódott. Mindezekkel együtt az Airport Holding a vagyonkezelt eszközöket (a koncessziós jogon túl földterület, építmények stb.) 2018. december 31-én 2,3 milliárd euró értéken tartotta nyilván, ez körülbelül 735 milliárd forintnak felel meg.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Hat kültéri medencét és az Ellipsumot is megnyitják a szezonra.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.