Száz éve Argentína a világ egyik leggazdagabb országa volt, mely marhahúst és gabonát exportált a háborúban kivérzett és éhező Európába. Akkor egy főre jutó GDP tekintetében a világ első tíz állama közé tartozott. Ma az egy főre jutó GDP körülbelül annyi, mint Magyarországon, pedig még tavaly is hazánk előtt voltak. Most a peso egyetlen nap alatt 22 százalékot veszített az értékéből miután kiderült: az IMF szigorú gazdaságpolitikáját képviselő elnök elbukott az előválasztáson.

A jobboldali Mauricio Macri elnök (képünkön) 15 százalékkal maradt alul baloldali populista vetélytársaival szemben, vagyis reális a veszély: újra a peronisták jutnak hatalomra Buenos Airesben. Márpedig ők a pokolba kívánják a Nemzetközi Valutaalapot a válságcsomagjaival együtt.

Maga az IMF ugyanakkor néhány napja még derűlátóan nyilatkozott: "az 57 milliárd dolláros válságcsomag eredményei kezdenek megmutatkozni Argentínában" – ez volt a hivatalos értékelés Washingtonban, ahol az argentin válság kezelés kapcsán Christine Lagarde elnök gyakran dicsekedett azzal, hogy újfajta megközelítést alkalmaznak.

2018 őszén indult a program, mely szerint immár nem várnak el megszorító csomagot a kormánytól, mert rájöttek arra, hogy ebbe a helyi vezetés csakis belebukhat. Ugyanakkor, amit az IMF új típusú válságkezelő programnak értékelt, azt a lakosság megszorító csomagként élte meg. Miért? Mert Mauricio Macri elnök késve, csak múlt júniusban kapta meg az IMF mentőcsomagját, az addig eltelt időszakban meghozott kormányzati intézkedések pedig általános elégedetlenséget keltettek Argentínában.

Évi 50 százalékos infláció

„Szomorúan dolgozni” – ezt a furcsa rendszert találták ki a munkavállalók, hogy megvédjék az érdekeiket. Ez azt jelenti, hogy úgy állnak hozzá a munkához, hogy más is hozzáférjen. Ha nincs értelme dolgozni, mert a keresetet elviszi az infláció, akkor minek fárasszuk magunkat?! – teszik fel sokat a kérdést.

A gazdagok dollárban számolnak, mert a pénzüket már régóta külföldön tartják, de aki kénytelen a pesóval beérni, az azzal szembesül, hogy a szeme láttára veszíti el az értékét a fizetése, az ingatlana. Közben pedig nő a munkanélküliség, mely a hivatalos adatok szerint ugyan csak 10 százalékos, de valójában több, mert nagyon sokan nem is regisztráltatják magukat vagy pedig emigrálnak.

Ennek következtében már a sokadik nemzedék veszíti el a perspektíváját, és a hazai elit is képtelen meglelni a módját, hogy korszerű versenyképes gazdaságot hozzon létre Argentínában. Az ugyanis egészen egyszerűen átaludta a globalizáció és az informatikai forradalom hatását, és még mindig a húzd meg-ereszd meg programot próbálja megvalósítani annak ellenére, hogy ez már többször is megbukott a pampák földjén – állapítja meg a Financial Times.

Peron tábornok populista rendszere annak idején vegyítette az olasz fasiszták, a nácik és a szovjetek gazdaságpolitikáját, amelyet szociális demagógiával adott el Evita Peron, akinek legendás alakját Madonna dala tette világhírűvé: Don't Cry for Me Argentina. Csakhogy mindez a második világháborút követő években zajlott Argentínában, ahol az októberi választások után a peronisták – négyéves szünet után – visszatérhetnek a hatalomba. Ez pedig azt jelentheti, hogy ismét megkezdődik a tőke menekülése az országból, melynek a saját elitje sem bízik a helyi pénzben.

Jönnek a kínaiak?

Bár a peronista vezetők mennydörögnek az IMF ellen, ám saját elképzelésük vajmi kevés arra, hogy miképp lehetne megoldani Argentína évtizedes problémáit. A kínaiak ilyenkor mindig lelkesen jelentkeznek. Minthogy nem vesznek szóját az Egyesült Államoktól, ezért Brazília és Argentína átmenetileg jól járhat. Ugyanakkor érdemes emlékezni arra, hogy a válságos időkben a kínaiak Venezuelát is megsegítették, de közben az adósság fejében megszerezték az olajmezők egy részét.

Argentína is ráléphet erre a kacskaringós útra. De ez nem megoldás: az IMF 57 milliárd dolláros csomagjának nincsen reális alternatívája, így aztán a választópolgárok újra szembekerülhetnek azzal, hogy politikai impotencia és a gazdasági krízis, amely már az elmúlt évtizedekben is megbénította Argentína fejlesztési terveit, ismét válsággá válik. Akkor pedig Latin-Amerika második legnagyobb gazdasága újra megindulhat lefelé a lejtőn, pedig igazában soha nem sikerült feltápászkodnia a korábbi válságokból sem.