Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A BKV levelekkel bombázza a Metrowagonmasht, hogy javítsák ki a rozsdásodó metrókocsikat és térítsék meg a kárukat.
A BKV közleményt adott ki a 3-as metró rohadó kocsijairól. Azt írják, szakembereik már tavaly december első napjaiban észrevették, hogy az M3-as metró kocsijai rozsdálnak, és a cég vezetése haladéktalanul megtette a szükséges lépéseket. Levelekben szólította fel a Metrowagonmash Rt.-t a hibaelhárítás azonnali megkezdésére, egyben bejelentette, hogy a térítésmentes javítás követelése mellett a szerződés szerinti kárátalány megfizetésére vonatkozó igényét is érvényesíteni fogja.
A cég szerint miután a metrókocsik korróziós problémáira derült fény, december elején a BKV Zrt. vezetése levélben értesítette a Metrowagonmash Rt. vezérigazgatóját arról, hogy az érintett szerelvényt garanciális javíttatás céljából kivonta a forgalomból, és azonnali intézkedésekre szólította fel a gyártót. Magyarországra rendelte a cég képviselőit, hogy a legmegfelelőbb műszaki megoldást dolgozzák ki a probléma elhárítására .
December közepén a BKV Zrt. vezetése arról tájékoztatta a gyártó cég vezérigazgatóját, hogy a szerelvény üzemeltetésből történő kiesése miatt érvényesíteni fogja igényét a felmerülő járműállási kárátalányra.
Januárban újabb levélben szólították fel az oroszokat a hibajavítási folyamat gyorsítására. A BKV Zrt. azt írja, a szerződésben, illetve törvényekben meghatározott minden jogával élni fog annak érdekében, hogy a károk teljesen megtérüljenek.
A BKV szerint jelenleg is perben állnak a Metrowagonmash Rt.-vel. A keresetet még a múlt év elején nyújtották be, és azt írják, szükség esetén most sem riadnak vissza hasonló jogi lépésektől.
A rendelkezésre álló szerelvényekkel biztonságosan fenntartják az M3-as vonal zavartalan forgalmát - olvasható a közleményben.
A múlt héten derült ki, hogy a 3-as metróvonal a felújított kocsiszekrények padlólemezei súlyosan rozsdásodnak, és 6 kocsit ki kellett venni emiatt a forgalomból. Karácsony Gergely főpolgármester ezután bejelentette, hogy átfogó vizsgálatot indítanak a metróbeszerzés ügyében, aminek a lefolytatására a BKK és a BKV felügyelőbizottságát kérte fel.
Kedden a BKV vezérigazgatója, Bolla Tibor azzal magyarázta a kocsik rozsdásodását, hogy időzavarba került az orosz gyár, ezért túlságosan hamar szállította le a szerelvényeket. Azt is elmondta, a BKV már 2017-ben jelezte, hogy a metrókocsik felületkezelése nem megfelelő, ezért a sorozatgyártást már nem így kezdték meg az oroszok, de mivel kevés idő állt a rendelkezésükre, a prototípusok javítását nem végezték el, csak azután, hogy a szerelvények forgalomba álltak, és a BKV szakemberei észrevették a hibát.
Vágó István, a DK politikusa, egyben a BKV Vasúti Járműjavító Kft. felügyelőbizottságának tagja csütörtökön nézte meg a rozsdás orosz metrókocsikat és azt mondta, hogy nem felújított, hanem új szerelvényeket látott, méghozzá a legkorszerűtlenebb fajtából.
Tarlós István az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtökön este azt mondta, harminchétből csak azon a három metrókocsin voltak tapasztaltóak a rohadás jelei, amelyek korábban prototípusként készültek. Azt is elmondta, csak felületi rozsdásokat találtak a lemezeken, ezeket az orosz gyártó garanciálisan javítja ki.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.